Szorosabbra fűzött ABESSE-Microsoft együttműködés

forrás Prim Online, 2004. szeptember 28. 19:19
Még szorosabbra fűzi együttműködését a nagyvállalati ügyfelek kiszolgálásában az ABESSE Rt és a Microsoft Magyarország Kft. A szakmai együttműködés mellett, a kereskedelmi és marketing tevékenységük összehangolására is kiterjedő, úgynevezett GoToMarket megállapodást kötnek.
Két témakörben (Rendszerfelügyelet, Üzleti Folyamat Automatizáció) az együttműködési szándékot a Microsoft 2004. szeptember 23-án éves nagyvállalati partneri rendezvényén jelentette be. Szintén itt hangzott el, hogy további két területre (Kommunikációs infrastruktúra, Intranet/Extranet portálok) még elképzelhető az együttműködés kiterjesztése.

A Microsoft Magyarország nagyvállalati üzletága 8 úgynevezett GoToMarket (GTM) témakörből 5-ben kérte fel az ABESSE Informatikai Tanácsadó Rt-t, hogy adjon be pályázatot arra vonatkozóan, miként tudná segíteni a Microsoft technológiákra épülő nagyvállalati megoldások terjedését. Az ABESSE örömmel tett eleget a felkérésnek, hiszen a meghívás a Microsoft részéről annak elismerését jelenti, hogy szakmai felkészültsége és felmutatott referenciái alapján az ABESSE meghatározó szerepet játszik a nagyvállalati üzleti megoldások kialakítása terén.

Az együttműködés elsősorban üzleti jellegű. Bár az egyes GTM területek kapcsolódnak a Microsoft technológiáihoz, az együttműködés célja nem a termékek bevezetése. A cél elsősorban a Microsoft technológiák jobb kiaknázása, az azokra épülő üzleti megoldások kialakítása, a már meglévő termékek hatékonyabb felhasználásának elterjesztése a nagyvállalati felhasználók között. Az együttműködés keretében az ABESSE és a Microsoft közös rendezvények, esettanulmányok és közös projektek megvalósításában dolgozik együtt.
Kulcsszavak: Microsoft Abesse +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30