Megújult a kormányzati portál

forrás Prim Online, 2004. október 13. 14:57
2004. októberében megújult a Magyarország.hu Kormányzati Portál, mely október 9-étől tesztüzemben a látogatók rendelkezésére áll. Az átalakítást követően a kormányzati portál hatékonyabban szolgálja az állampolgárok érdekeit. A fő hangsúlyt az ügyintézés mellett az állampolgári segítségnyújtásra helyezi.
Baja Ferenc, a kormányzati informatikáért felelős politikai államtitkár a megújult Magyarország.hu Kormányzati Portált az Internet Hungary konferencia második napjának délutáni szekciójában mutatja be első ízben a nyilvánosságnak.

A megújult Magyarország.hu Kormányzati Portál legfontosabb szolgáltatásai:

Ügyleírások

Az ügy-központúan felépített szolgáltatásban közel 900 ügyleírás magyarázza el közérthetően a felhasználóknak, mit, hol, hogyan intézhetnek el.

Szolgáltatások

Az állam- és közigazgatásban található információk gyűjteménye, adatbázisok, és egyéb, kiemelten fontos információk. (Pl. rendszámkeresés, ingatlan tulajdoni lap információ, cég információ, fogyasztóvédelem, diákhitel-kalkuláció, közigazgatási szakvizsga letölthető anyaga, stb.)

Dokumentumtár

Az állampolgár ügyintézéséhez szükséges dokumentumok, űrlapok, szerződésminták letölthető változatai. Többféleképpen elérhető adatbázisok,
alfabetikus sorrendben.

Jogszabálykereső


A Kormányzati Portálon található ügyintézésekhez kapcsolódó jogszabályok gyűjteménye. Az adatbázis több mint 300 hatályos és frissített jogszabályt tartalmaz.

Pályázati kereső

A meghirdetett NFT-pályázatokat, a közeljövőben meghirdetésre kerülő pályázatokat, összefoglaló intézkedéseket, az előre kijelölt központi fejlesztési projekteket, valamint az előcsatlakozási és hazai finanszírozású pályázati lehetőségeket tartalmazza. Számos kritérium alapján kereshető adatbázis.

Közigazgatási portrétár


A magyar közigazgatásban egyedülálló, jelenleg 116 portrét tartalmazó, fényképes tabló, helyettes államtitkári rangtól tartalmazza a tisztségviselők adatait. Folyamatosan bővül, a változásokat folyamatosan követve.

Sajtóközlemények

A köz- és államigazgatás által kiadott sajtóközlemények adattára. Kereshető adatbázis.

Hivatalkereső

Az ügyintézésekhez szükséges hivatalok kereshető adatbázisa. Az állampolgár település vagy irányítószám szerint kikeresheti az adott ügyintézéshez szükséges „illetékes” (hozzá legközelebbi) hivatalt.

Párbeszéd Fórum


Az állampolgárok közvetlenül fordulhatnak a portálon keresztül a közigazgatáshoz, hozzászólhatnak a közügyekhez.

Portálspecifikáció

A Kormányzati Portál nyílt forráskód alapokon épül fel, ezért a rendszerek közti együttműködés területén teljesíti a nemzetközi nyílt szabványokat, nem böngészőspecifikus, gyakorlatilag minden fontosabb böngészőn hiba nélkül jelenik meg.

Adatok a megújult Kormányzati Portálról:


4383 db kitöltött kérdőív tapasztalatait használták fel az átalakításnál,
153 internetes okmányiroda érhető el a portálról,
334 ingyenesen letölthető szerződésminta és formanyomtatvány áll a látogatók rendelkezésére,
630 topikban több mint 31 000 állampolgári hozzászólás található,
859 ügyleírás ad tájékoztatást a látogatók számára,
4800 akkreditált (nevesített) felhasználója van a Párbeszéd Fórumnak,
5538 címen 10 470 hivatal folyamatosan frissített címe érhető el a hivatali címjegyzékben,
A portál 11 000 külső hivatkozást, 13 000 cikket, 20 000 belső hivatkozást (=belső oldalra mutató link) tartalmaz,
A felhasználók naponta átlagosan 40 000 oldalt töltenek le,
50 000 elektronikus hírlevelet küldenek ki minden nap.
A regisztrált felhasználók száma jelenleg 92 000, ez a szám folyamatosan növekszik,
Az internetezők 10-15 %-a (160-170 000 fő) látogat el havonta rendszeresen a portálra.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32