A Sun a szoftverfejlesztők rendelkezésére bocsátja a Solaris forráskódját

Milkovits Gábor, 2005. január 25. 20:10
A Sun bejelentette, hogy ingyenesen hozzáférhetővé teszi a szoftverfejlesztők számára Solaris operációs rendszerének forráskódját.
A cég már hónapok óta tervezte a lépést – Tom Goguen, a Sun alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés révén reményeik szerint a fejlesztők az eddigieknél jobb, illetve sokrétűbb, a rendszeren futó alkalmazásokat lesznek képesek kidolgozni, ami vonzóbbá teheti magát a Solarist is. Elemzők szerint ugyanakkor a Sun abban is reménykedik, hogy ezáltal egyúttal megnövelheti hardvertermékeinek népszerűségét is. A gyártót ugyanis az utóbbi időben érzékenyen érintette az olcsóbb, Linux-alapú szervereknek az ő termékei rovására történő térnyerése. Ennek ellensúlyozására a cég maga is olcsóbb szerverekkel jelentkezett a piacon, illetve ingyen kínálja Solaris operációs rendszerét a hardvereszközeit megvásárló vállalatok, valamint a fejlesztők részére.

Első lépésként a Sun elérhetővé tette a Solaris 10 Dynamic Tracing elnevezésű alkalmazásának forráskódját az OpenSolaris.org weboldalon. A D Trace-nek is nevezett megoldás segítségével a rendszergazdák könnyedén felkutathatják az adott hálózaton lévő, vagy azt lelassító esetleges problémákat. A teljes Solaris forráskód szintén ezen az oldalon keresztül lesz hozzáférhető, a Mozilla böngészőjéhez hasonló, közös fejlesztésen és terjesztésen alapuló licenc-megállapodáson keresztül. A licenc a Linuxéval ellentétben azért nem lesz teljes körű, mert a Solaris egyes részeit olyan külső cégek programozói írták, amelyeknek szabadalmilag védett technológiáját a Sun nem oszthatja meg másokkal. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg a Linux kódjának összes módosítása szabadon közzétehető harmadik fél számára, addig ez a Solaris említett részleteiről nem mondható el. Goguen ugyanakkor elmondta, hogy a Solaris forráskód felhasználásával kifejlesztett termékeket a fejlesztők szabadon értékesíthetik majd anélkül, hogy azért bármilyen jogdíjat kellene fizetniük a Sun részére.

Kulcsszavak: opsys programozás Solaris Sun

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30