Bankrabló a KFT-től

1999. október 5. 13:33
A KFT zenekar az év eleje óta új albumán dolgozik. A készülő album bevezetéseként Magyarországon a maga nemében egyedülálló módon 1999. október 12-31. között csak az interneten, ingyenesen letölthető formátumban jelenteti meg Bankrabló című új dalát.
A megjelenéskor éppen tíz éve lesz annak, hogy utoljára lemezt adott ki a zenekar. A KFT "slágergyára" kezdettől fogva folyamatosan újabb és újabb ötletekkel lepte meg közönségét mind dalaiban, mind a színpadon. A hazai zenekarok közül pedig ők azok, akik Peter Gabrielhez és David Bowie-hoz hasonlóan kiemelt figyelmet fordítanak az új technikák alkalmazására is, felhasználják, beépítik azok eredményeit programjaikba. Kuriózum volt a közel 15 évvel ezelőtt, 1985-ben a Bál az Operában lemezre készített multimédia program, akárcsak az 1996-os nagyszabású Budapest Sportcsarnokbeli Bál az Interneten koncert, és vele szinte egyidőben az első, csak az interneten fogható zenei rádió beindítása.

A készülő album megjelenését november 1. - december 15. között mintegy tizenöt koncertből álló országos turné követi, közben Budapesten november 6-án a SOTE klub 15 éves fennállását köszöntő ünnepi rendezvényen lép színpadra a zenekar este fél 9-kor (a megújuló klub programjai ezentúl mindig ebben az időpontban kezdődnek).

Kulcsszavak: multimédia onlineszolg

A bankok is drukkolnak a labdarúgó válogatott sikeréért

Nagyon megdobná a magyar labdarúgó válogatott németországi sikere az áruhitelezést – épp ezért a kereskedők és a bankok is szurkolnak azért, hogy a magyar válogatott kiköszörülje a svájci bicska okozta csorbát Németország ellen – vélekedik Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője a sorsdöntő mérkőzés előtt. 

2024. június 18. 09:54

Magyarországra érkezett Krausz Ferenc lézertechnológiája

A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti központú kutatócég, a Center for Molecular Fingerprinting (CMF) jelentős mérföldkőhöz érkezett: június 17-én felavatta új lézerlaboratóriumát Szegeden, az ELI-ALPS kutatóintézetben. Ennek köszönhetően megkezdődik az innovatív technológia magyarországi használata, ugyanis a CMF tevékenységéhez kapcsolódó lézeres vizsgálatok ezidáig Németországban történtek. 

2024. június 17. 20:07

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 18:54

Út a felsőoktatásba: a jövő mérnökei versenyeztek a Széchenyi-egyetemen

A mérnöki hivatásokat élményalapú oktatással népszerűsíti a győri Széchenyi István Egyetem a jövő mérnökeinek szánt előkészítő képzéssel, amelynek elvégzésével a középiskolások intézményi többletpontokat szerezhetnek a felvételihez. A tavaszi szemeszter a napokban az autonóm járművek versenyével zárult, amelyen a diákoknak úgy kellett programozniuk robotjárműveiket, hogy azok a kijelölt pályán, önvezető módon a lehető legmesszebb jussanak.

2024. június 17. 17:01

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 16:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30