Csak kevés magyar tudja pontosan, miért jó a digitális televíziózás

Veszélyben az analóg műsorsugárzás 2012-es megszüntetése?

Szalay Dániel, 2005. május 29. 10:03
A digitális televízió ma Magyarországon szinte a teljes ismeretlenség ködébe vész - utalt a kábel- és műholdas műsorterjesztéssel foglalkozó cég megbízásából hazánkban készült felmérésre Szűcs László, a UPC Magyarország média- és sajtókapcsolati igazgatója egy ezen a héten megrendezett kétnapos konferencián Tihanyban. Az Antenna Hungária vezérigazgató-helyettese pedig aggodalmát fejezte ki, mert a digitális földfelszíni műsorszórás jogi előkészítése lassú, ami veszélyezteti az analóg földfelszíni sugárzás 2012-re tervezett megszüntetését.
A UPC Magyarország által fölkért piackutató cég a digitális televízió várható fogadtatását vizsgálta. A digitális technológiákkal kapcsolatos tájékozatlanságra utal, hogy a felmérésben részt vevők mindössze 9 százaléka tudta pontosan definiálni, mi az a digitális televízió, és a vizsgált személyek 53 százaléka egyáltalán nem is hallott még róla - derült ki Szűcs László prezentációjából, amelyből azt is megtudhattuk, hogy további 38 százalékot tesz ki azok aránya, akik ugyan már hallottak a dTV-ről, de pontosan nem tudják, mire jó. A legnagyobb hazai kábelszolgáltató előfizetőinek közel fele próbálná ki szívesen a digitális televíziós szolgáltatásokat, ugyanakkor a műsorok vételéhez szükséges set-top-boxokért csak a megkérdezettek 22 százaléka volna hajlandó fizetni. A felmérésben részt vevők 35 százaléka - főleg anyagi okok miatt - elutasító az új technológiával szemben, de szép számban vannak azok is, akik nem látják, milyen előnyük származhat az új technológia használatából.

- A kutatási eredmények arra intenek, hogy a szolgáltatóknak megfontoltan, nagyfokú körültekintéssel, átgondoltan kell közelíteniük a digitalizáció kérdéséhez - mondta Szűcs László a Média Hungary 2005 konferencián. A média- és sajtókapcsolati igazgató megemlítette még, hogy a hollandiai UPC az európai kábelszolgáltatók közül az eddigi legambiciózusabb digitális stratégia megvalósításába kezd ősztől: 300 millió eurós befektetéssel (körülbelül 75 milliárd forint) összesen kétmillió előfizetőnek osztanak ki ingyenesen set-top-boxokat. Azt szeretnék ezzel elérni - magyarázta Szűcs -, hogy két éven belül a hollandiai előfizetők körében általános legyen a digitális televíziós platform, amelynek révén javul a műsorok vételi minősége, bővülhet az elérhető tartalmak köre, és az előfizetők az on demand jellegnek köszönhetően a műsorokat akkor nézhetik meg, amikor idejük engedi vagy kedvük tartja. Hollandiában jelenleg a világ élmezőnyétől jelentősen lemaradva, egyelőre a lakosság alig 7-8 százaléka televíziózik digitálisan, aminek az az oka, hogy a kontinens egyik legjobban "bekábelezett" országában szinte mindegyik háztartásban már analóg módon is jó minőségű, sok csatornát tartalmazó kábeltévés szolgáltatás érhető el.

Az igazgató a magyarországi átállási folyamatról azt mondta, a UPC Magyarország elszánt, hogy folyamatosan, még 2010 előtt - jóval a földi analóg műsorsugárzás tervezett megszüntetését megelőzően - a saját hálózatain hazánkban is megvalósítsa a teljes digitális átállást.

A mostani kormányzati tervek szerint 2012-ben szüntetnék meg Magyarországon az analóg földfelszíni sugárzást, bár az még kérdéses, ez az időpont valóban tartható lesz-e. Mint a konferencián más előadók - például Kárpáti Rudolf, az Antenna Hungária Rt. műsorterjesztésért felelős vezérigazgató-helyettese - szájából elhangzott, egyelőre a jogi előkészítés is igen lassan halad. Ráadásul egyes vélemények szerint a médiatörvény módosítása is indokolt volna, amihez viszont kétharmados parlamenti támogatás szükséges. Az analóg sugárzás 2012-es hazai megszüntetésének tarthatatlanságára utal, hogy a digitális technológia elterjesztésében élenjárónak számító Egyesült Királyságban is 2012-ben szüntetnék meg az analóg sugárzást, pedig a britek idejekorán megkezdték a felkészülést, és a háztartások 60 százaléka már most digitális az AGB Nielsen Media Research nevében megszólaló Vörös Csilla közlése szerint, szemben a magyarországi háztartások 4 százalékával, amely 4 százalék ráadásul csak a UPC Direct műholdas szolgáltatásból adódik.

Egyébként a UPC Magyarország média- és sajtókapcsolati igazgatója szerint a digitális televíziós technika elterjedését nagyban segíti az a világtendencia, hogy a set-top-boxok ára látványosan zuhan, továbbá egyre népszerűbbek a nagyképernyős tévékészülékek, a DVD lejátszók és a házi mozi rendszerek, amelyek révén a tévénézők már megtapasztalhatják, mit jelent a magasabb szintű kép- és hangélmény, és az emberek egyre elszántabbak lesznek, hogy digitális környezetet alakítsanak ki maguk körül.
Kulcsszavak: konferencia televízió

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az eMAG és a Rejoy elindítja az Easy Buyback programot

Mivel a legnépszerűbb mobiltelefonok átlagára az elmúlt négy évben megduplázódott, az eMAG a Rejoy.hu-val közösen kialakított, teljes mértékben online igénybe vehető Easy BuyBack programon keresztül az eMAG vásárlói régi telefonjuk eladásából származó extra pénzt is beforgathatják új okostelefonjuk megvásárlásába. 

2024. június 14. 17:43

Ünnepeld a futball életérzését csevegés közben és nyerj te is a Viberen

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és a hangalapú kommunikáció globális piacvezetője minden igazi futballrajongót meghív, hogy vegyenek részt interaktív tippjátékában, amely még közelebb hozza a barátokat, családtagokat és kollégákat az eseményekhez. 

2024. június 14. 11:27

Stúdió kaliberű portréfotózási képességekkel érkezik a HONOR 200 termékcsalád

A HONOR, Európa leggyorsabban növekvő okostelefon-márkája ma a párizsi Hipódromo de París-Longchamp helyszínén egy látványos rendezvényen mutatta be a HONOR 200 termékcsaládot. Az eseményen – amelyen több mint 800 európai újságíró és partner vett részt – a vállalat megerősítette, hogy a HONOR 200-as széria Magyarországra is érkezik. Ezzel együtt most először lesz kapható a régióban és az országban a HONOR 200 és a HONOR 200 Pro. 

2024. június 13. 09:10

Az érettségire való felkészülésben is jól jöhetnek az okostelefonok

Az emelt szintű szobeli érettségik már nagyban zajlanak, alig két hét múlva pedig a középszintűek is elkezdődnek. A diákok számára fontos, hogy koncentráljanak, összeszedjék gondolataikat, és rendezetté tegyék hétköznapjaikat az ideális felkészüléshez. A HONOR által ajánlott alkalmazások pontosan ebben segítenek.

2024. június 7. 09:55

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30