Szorosabb Microsoft-Toshiba fejlesztési együttműködés, a DVD-technológiában is

Milkovits Gábor, 2005. június 27. 18:49
A Microsoft és a Toshiba bejelentette, hogy a két cég szorosabbra fűzi a PC-k és szórakoztató elektronikai termékek fejlesztésére irányuló együttműködését, illetve lehetséges, hogy kiterjesztik azt a következő generációs DVD technológiára is.
Ez utóbbi elsődlegesen azt jelentené, hogy a Toshiba a Microsoft Windows szoftverével működő HD DVD lejátszókat gyártana, ami jelentősen csökkentené az előállítási költségeket. A vállalatok még májusban kötöttek megállapodást egyes technológiák kölcsönös megosztásáról, amit most tovább szélesítenek. A hírt Nisida Acutosi, a Toshiba elnöke jelentette be egy tokiói sajtókonferencián, amelyen Bill Gates is jelen volt. Nisida elmondta, hogy a kooperációtól konkrét előnyöket remélnek, elsősorban a költségek, illetve a fejlesztések időtartamának csökkentése terén.

A Toshiba, a HD DVD tábor vezetője 2005 vége felé szeretné piacra dobni az első HD DVD lejátszókat, amelyek megállapodás híján a Sony és sok más cég által preferált, szintén kéklézeres Bluray technológiával versengenek majd a vásárlók kegyeiért. A mostani bejelentés, illetve az estleges HD DVD szoftver-együttműködés ellenére a Microsoft változatlanul kitart semleges álláspontja mellett a két formátum csatáját illetően.

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AOC bemutatja a 27 hüvelykes U27B3A és U27B3AF modelleket

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 07:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30