A KPN bekebelezi a Telfortot

Genda Csongor Zoltán, 2005. június 28. 19:19
A holland telekommunikációs konszern, a KPM megvásárolja a Telfort mobilszolgáltatót. A maga 2,4 millió ügyfelével a Telfort az ország harmadik legnagyobb szolgáltatójának számít. A vállalat tavalyi forgalma meghaladta az 500 millió eurót, és közel 100 millió eurós nyereségre tett szert.
A kicsi országban összesen öt szolgáltató verseng a 16,3 millió lakos kegyeiért, melyek közül az E-Plus anyavállalata a KPN a legnagyobb, 6,3 millió ügyfelet tudhat magáénak. A holland piacon osztozik még az Orange, Vodafone és a T-Mobile. A Telfort korábban az O2 leányvállalata volt, ám a brit szolgáltató eladta 2003-ban a vállalatot a Greenfeld Capital-nak. 2004-ben azonban a társaság 52 %-a a holland milliomos Marcel Boekhoorn tulajdonába került. A KPN mai sajtóközleményéből azt is megtudhattuk, hogy 980 millió eurós vételárban állapodott meg a két vállalat, ám a Telfort üzleti eredményeitől függően ez az összeg megemelkedhet további 140 millióval.
Kulcsszavak: +céginfo KPN

A Schneider Electric és az ETAP új szintre emeli az MI-gyárak energiaigényének tervezését

A Schneider Electric és az ETAP közös munkája jelentős előrelépést hoz a mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt gyárak energiaigényének tervezésében. Az NVIDIA Omniverse Blueprint platformra építve olyan digitális ikermegoldást fejlesztenek, amely képes összehangolni a mechanikai, termikus, hálózati és elektromos rendszerek adatait, így pontosabban modellezhető az MI-alapú gyárak működése.

2025. április 25. 09:55

Stabil hálózat bárhol, bármikor – akár a sarkvidéken is

A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.

2025. április 25. 09:22

Fedezd fel a világot okosan – kalandra fel a HONOR 400 Lite-tal!

A tavasz a kalandok ideje – legyen szó városnézésről, tengerparti pihenésről vagy hegyi túrázásról, ilyenkor minden útnak megvan a maga varázsa. Mi lenne, ha egy okostelefon nemcsak elkísérne, hanem aktívan segítene is a felfedezésben? A vadonatúj HONOR 400 Lite éppen ezt nyújtja: strapabíró kialakítás, fejlett mesterséges intelligencia, és egy külön AI-kamera gomb, amely minden kalandban igazi asszisztenssé teszi a készüléket.

2025. április 25. 09:06

Media össztűz: ma este kezdődik a 2025-ös szingapúri választási kampány

Április 25-én, pénteken este Szingapúrban kezdetét veszi a parlamenti választásokhoz kapcsolódó hivatalos politikai kampány, amelyet országos televíziós és rádiós csatornákon sugároznak. Az Infocomm Media Development Authority (IMDA) bejelentése szerint a kampányüzeneteket nyolc politikai párt és koalíció juttathatja el a választókhoz, kihasználva az ország fejlett infokommunikációs infrastruktúráját.​

2025. április 25. 04:12

Adatmentés másképp: hogyan védhet meg a 3-2-1 stratégia a zsarolóvírustól?

Sokan még mindig csak egy kötelező, unalmas feladatként tekintenek az adatmentésre, amit csak azért pipálnak ki, mert „muszáj”. Pedig egy jól megtervezett biztonsági mentés akár életmentő is lehet, különösen egy zsarolóvírusos támadás során. A Kingston szakértői szerint a 3-2-1 mentési stratégia kulcsfontosságú – legyen szó céges dokumentumokról vagy személyes adatokról, ezzel a módszerrel hatékonyan megőrizhető az adatok biztonsága, és a működés folytonossága is.

2025. április 24. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12