Magyarországon 36 hónapig tárolják a mobilhívások adatait

MTI Sajtóadatbank, 2005. augusztus 22. 09:25
Magyarországon a törvényi előírás szerint 36 hónapig tárolják a mobiltelefonos hívások adatait, magukat a beszélgetéseket azonban nem rögzítik - közölte Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szervezeteket felügyelő politikai államtitkár pénteken egy reggeli televíziós műsorban.
Tóth András minderről annak kapcsán beszélt, hogy a tavalyi madridi és az idei londoni merényletek után előkészületben van a kommunikációs adatok őrzésének és tárolásának egységesítése az Európai Unióban. Mint mondta, ez azon adatokat érinti majd, amelyeket a szolgáltató amúgy is minden esetben rögzít. Az illető személyére, a beszélgetés idejére és időtartamára vonatkozó adatok visszakereshetőségét kell majd biztosítania a szolgáltatónak, a beszélgetés tartalmát azonban nem rögzítik. Egyelőre nem tudni, mennyi ideig tartják majd vissza az adatokat, az előkészítő munkában jelenleg hattól 48 hónapig terjedő intervallumról van szó - fűzte hozzá.

Tóth András elmondta: a londoni és madridi merényletek bebizonyították, hogy a kommunikációs adatok alapján visszakereshető, ki, kivel, milyen kapcsolatot tartott. Hozzátette: a mobiltelefon robbantások aktivizálásra alkalmas technikai eszköz, ezért is lehet fontos információ a hatóságok számára, hogy kinél milyen készülék volt, hol és mire használta.

Elmondta azt is: az Európai Unióban sokféle gyakorlat létezik. Van olyan ország, ahol nincs ilyen adatrögzítésre lehetőség, Magyarországon a 2003-ban megszületett hírközlési törvény 36 hónapot ír elő az adatok megőrzésére. Az országban a hivatalos szervek alkalmazzák ezt a lehetőséget kábítószercsempészek és a szervezett bűnözés felderítésénél. A szigorú törvényi előírások pontosan meghatározzák, kinek, milyen esetben, milyen körülmények között van joga ilyen adatot kérni és szolgáltatni - hangsúlyozta.

"A jogszabályi környezet Magyarországon adott, a szolgáltatók erre felkészültek, ehhez szükséges tárolókapacitással rendelkeznek, (...) az a rend, amely ennek az üzembiztos és jogilag megalapozott gyakorlatát biztosítja, szintén kialakult, tehát Magyarországon ebben a vonatkozásban a döntés után teendő nem lesz" - mondta Tóth András.

Kulcsszavak: jog mobiltelefon mobilszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32