Vakok és gyengén látók számára is elérhető az EUvonal honlapja
MTI Sajtóadatbank, 2005. szeptember 28. 09:31
Elkészült a világhálós EUvonal vakbarát változata, így vakok és gyengén
látók számára is elérhető az a több tízezer oldalnyi hír, tájékoztató,
háttéranyag, amely az Európai Unióról és Magyarország tagságáról szól -
jelentette be Gyárfásné Fekete Judit, a Miniszterelnöki Hivatal
főcsoportfőnöke kedden sajtótájékoztatón.
Szuhai Mihály, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége informatikai csoportjának vezetője, aki közreműködött a vakbarát honlap elkészítésében az MTI-nek elmondta, hogy a vakemberek életminőségén javító, a honlapok hangos olvasását lehetővé tevő szoftverrel Magyarországon öt-hatszázan rendelkeznek magánfelhasználóként, emellett ezren vannak azok a felhasználók, akik a program demováltozatát meghatározott időkorlát mellett használhatják.
Ehhez képest Magyarországon 45 ezer súlyos látássérült ember él és harminc százalékuk igényelné a közel 250-300 ezer forint értékű speciális szoftvert, amelyhez jelenleg pályázatok segítségével jutottak hozzá a rászorulók - tette hozzá.
Az informatikai csoport vak vezetője beszámolt arról is, hogy szempontrendszert dolgoztak ki a webfejlesztők számára, így, akik egy-egy honlapot szeretnének vakbaráttá átalakítani, a legérintettebbektől kaphatnak segítséget. Ehhez a szempontrendszerhez szervezetük honlapján bárki hozzáférhet.
A vakbarát honlapot az eddig több mint kétmillió látogatóval rendelkező EUvonal a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szakmai támogatásával alakította ki.

Kapcsolódó cikkek
- A szélessávú internethasználat javíthatja az EU-versenyképességét
- Elindult a T-Mobile Kapcsolat koncert honlapja
- 122 millió európai az interneten
- Új web2 szolgáltatás: Közösségi térkép
- Növekvő net-populáció egész Európában
- Internetes adóadatbázist nyitott az Európai Bizottság
- Magyar a legjobb európai webkettes oldalak között
- Magyar portál az EU web 2-es versenyében
- Gyorsul Európa digitális forradalma
- Lakossági légszennyeződés-előrejelzés Londonban
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24