Jogvédő szervezetek együttműködése az ORFK-val

forrás Prim Online, 2005. október 25. 11:41
A mai napon együttműködési szerződést ír alá az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA), a Business Software Alliance (BSA) és a Szövetség a Szerzői Jogokért (ProArt) jogvédő szervezet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságával, hogy a jövőben együttesen vegyék fel a harcot a szerzői jogsértő tevékenységek ellen.
Az együttműködés célja a szerzői- és a szerzői joghoz kapcsolódó jogsértések elleni közös fellépés, illetve a legális szoftver-alkalmazások valamint a művészeti és szellemi alkotások törvényes terjesztésének elősegítése.

Az együttműködés az utóbbi időben különösen szükségessé vált, hiszen az internet használatának terjedésével a szerzői jogsértő tevékenységek – mint pl. a filmek, zeneművek, szoftverek illegális letöltése és terjesztése – száma növekszik. A bűncselekménynek minősülő szerzői jogsértő tevékenységek nagy kárt okoznak az államháztartásnak, a jogtulajdonosoknak, az alkotóknak, előadóművészeknek és a jogdíj-tulajdonosoknak egyaránt.

A három jogvédő szervezet és az ORFK nyitott további jogvédő szervezetek csatlakozására is, hogy egymás tevékenységének kölcsönös támogatásával eredményesen fel tudják venni a harcot a szerzői jogsértések ellen.
Kulcsszavak: ProArt BSA szerzői jog ASVA

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30