A KPN harmadik negyedéve: a vártnál kevésbé csökkent a profit
A vezetékes szolgáltatásban mérsékelt volt a visszaesés: az üzemi eredmény 396 millió euróra csökkent 440 millióhoz képest, miközben a bevétel 5,3 százalékkal 1,694 milliárd euróra apadt 1,788 milliárdhoz képest.
A mobilszolgáltatás üzemi eredménye is csökkent, 196 millió euróra 221 millióhoz képest, de főleg a biztató piacszerzés miatt: e tevékenység bevétele 1,448 milliárd euróra nőtt az egy évvel azelőtti 1,358 milliárdhoz képest. A mobilszolgáltatás bevétele 6,6 százalékos növekedés után, a harmadik negyedév végén az teljes bevétel 49,4 százalékát adta az egy évvel korábbi 45,9 százalék helyett. Októberben visszavásárolták a japán NTT DoCoMo részesedését a KPN mobil részlegéből.
A nettó adósság szeptember végén 7,9 milliárd euró volt, 500 millióval kevesebb, mint egy évvel azelőtt, a harmadik negyedévben befejezett, 250 millió eurós részvény-visszavásárlás ellenére.
Egész évre javították hétfőn az EBITDA-előrejelzést: kevesebb mint 5 százalékos visszaesésre a korábban jelzett "közepes egyszámjegyű százalékos" csökkenésről. A második negyedévben a KPN eredménye az előzetes várakozásoknál kevésbé csökkent. Az EBITDA az egy évvel azelőttihez képest 3,6 százalékkal 1,16 milliárd euróra fogyatkozott, a bevétel 1,4 százalékkal 2,95 milliárd euróra nőtt.
Az első negyedévben a KPN adózott eredménye 34 százalékkal 273 millió euróra csökkent a tavalyi első negyedévi 414 millióhoz képest. A visszaesést azzal magyarázták, hogy a piacmegdolgozás költségeit növelni kellett a nagy verseny miatt, és az öt éven belül nyolcezresre tervezett létszámcsökkentés is kiadásokkal jár.
A pénzforgalmi többlet (EBITDA) 1,09 milliárd euróra csökkent 1,23 milliárdhoz képest, a forgalom 1 százalékkal 2,89 milliárd euróra szűkült, jelentették a vállalatnál kedden. Az elemzők 2,93 milliárd euróra számítottak. A vezetékes forgalom 6,8 százalékkal esett vissza, mert az ügyfelek mind többen térnek át az internetprotocol alapú telefonálásra.
Tavaly a KPN 1,511 milliárd eurós adózott eredményt ért el, a 2003-as 2,731 milliárd euró után. Az adó előtti eredménye, egyszeri tételek nélkül, 1,781 milliárd euróra nőtt 1,548 milliárdról, az üzemi eredménye 2,457 milliárd euróra csökkent 3,108 milliárdról, a forgalma 12,102 milliárd euróra fogyatkozott 12,907 milliárdról. A vezetékes szolgáltatás forgalma 6,5 százalékkal nőtt, a mobilszolgáltatásé 6,2 százalékkal bővült.
A KPN 2001-ben az összeomlás szélén állt a nemzetközi terjeszkedés és az UMTS-koncessziók költségei miatt jelentősre nőtt adóssága következtében, de azóta komoly létszámcsökkentést hajtott végre, 2001 őszén 5 milliárd euróért új részvényeket bocsátott ki, és megkezdte a nem stratégiainak ítélt részesedései eladását, elsősorban Közép-Európában, az adósság csökkentése végett.
A KPN tavaly május elején jelentette be, hogy elvi megállapodásra jutott magyarországi távközlési üzletágának eladásáról a HTCC-nek. A KPN magyarországi távközlési tevékenységét a 75,2 százalékos tulajdonában álló PanTel Rt. fogja össze. A KPN, sok egyéb között már korábban, 2001-ben eladta a magyar Pannon GSM 44,7 százalékát is, becslések szerint 715 millió euróért. A holland kormány januárban 6,2 százalékot eladott a KPN-ből, körülbelül 1 milliárd euróért. Az értékesítés után a KPN 14 százaléka van még állami tulajdonban. Ebben a félévben nem lesz további eladás, de utána minden bizonnyal folytatják a kiárusítást.
Kapcsolódó cikkek
- A KPN tavalyi éve: csökkent a profit
- Cáfolják a 20 milliárd eurós Telefónica-KPN fúziót
- A KPN bekebelezi a Telfortot
- A KPN első negyedéve: csökkent a profit a verseny miatt
- 450 ezer eurós bírság a holland KPN-nek
- A KPN már nem érdeklődik a lengyel mobilpiac iránt
- KPN: Az eredmény nőtt, a bevétel csökkent
- A vártnál nagyobb nyereség a KPN-nél
- A KPN újabb részvény-visszavásárlást hirdetett
- Magasabb a vártnál a KPN profitja
HONOR 400 Lite: Az ideális útitárs a tavaszi kalandokhoz
A tavasz a kalandok ideje – legyen szó városnézésről, tengerparti pihenésről vagy hegyi túrázásról, ilyenkor minden útnak megvan a maga varázsa. Mi lenne, ha egy okostelefon nemcsak elkísérne, hanem aktívan segítene is a felfedezésben? A vadonatúj HONOR 400 Lite éppen ezt nyújtja: strapabíró kialakítás, fejlett mesterséges intelligencia, és egy külön AI-kamera gomb, amely minden kalandban igazi asszisztenssé teszi a készüléket.
A Schneider Electric és az ETAP új szintre emeli az MI-gyárak energiaigényének tervezését
A Schneider Electric és az ETAP közös munkája jelentős előrelépést hoz a mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt gyárak energiaigényének tervezésében. Az NVIDIA Omniverse Blueprint platformra építve olyan digitális ikermegoldást fejlesztenek, amely képes összehangolni a mechanikai, termikus, hálózati és elektromos rendszerek adatait, így pontosabban modellezhető az MI-alapú gyárak működése.
Stabil hálózat bárhol, bármikor – akár a sarkvidéken is
A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.
Fedezd fel a világot okosan – kalandra fel a HONOR 400 Lite-tal!
A tavasz a kalandok ideje – legyen szó városnézésről, tengerparti pihenésről vagy hegyi túrázásról, ilyenkor minden útnak megvan a maga varázsa. Mi lenne, ha egy okostelefon nemcsak elkísérne, hanem aktívan segítene is a felfedezésben? A vadonatúj HONOR 400 Lite éppen ezt nyújtja: strapabíró kialakítás, fejlett mesterséges intelligencia, és egy külön AI-kamera gomb, amely minden kalandban igazi asszisztenssé teszi a készüléket.
Media össztűz: ma este kezdődik a 2025-ös szingapúri választási kampány
Április 25-én, pénteken este Szingapúrban kezdetét veszi a parlamenti választásokhoz kapcsolódó hivatalos politikai kampány, amelyet országos televíziós és rádiós csatornákon sugároznak. Az Infocomm Media Development Authority (IMDA) bejelentése szerint a kampányüzeneteket nyolc politikai párt és koalíció juttathatja el a választókhoz, kihasználva az ország fejlett infokommunikációs infrastruktúráját.