Internet Irányító Fórum alakul - budapesti székhellyel?
A csúcstalálkozó új szintre helyezi az információs társadalom ügyét az egész világban, amelynek következtében az IKT szektor számára új perspektívák nyílnak, és számos új üzleti lehetőség adódik.
A csúcstalálkozó új korszakot nyit az internet területén is: az ENSZ meg akarja őrizni az internet politikamentességét és szabadságát, ugyanakkor be akarja vonni az érintetteket az internet jövőjéről szóló közös gondolkodásba. Ennek érdekében létrehozza az információs társadalom új nemzetközi testületét, az Internet Irányító Fórumot (IGF Internet Governance Forum). Az "internet kormányzás" napi munkáját továbbra is az amerikai civil szervezet (ICANN) végzi, de egyúttal létrejön egy kormányzati, gazdasági és civil szervezetekből álló nemzetközi testület, amely az internet szabadságát, biztonságát és fejlődését segíti elő. Az ENSZ a széles körű párbeszéd elindítására 2006 elejére hívja össze az internet Irányító Fórumot (IGF). Kovács Kálmán bejelentette, Budapest kész helyet adni az új szervezet irodájának.
A tuniszi csúcstalálkozónak és a párhuzamosan zajló rendezvényeknek közel 23 000 hivatalos résztvevője van. A csúcstalálkozón az Európai Unió, az USA, valamint a fejlődő országok közötti hosszas tárgyalás és vita eredményeként elfogadott dokumentum kiemelten foglalkozik a fejlődés szempontjából meghatározó kérdésekkel, mint az internet nemzetközi irányítása, az információ szabadsága, illetve az innovációt, a versenyt és a beruházásokat támogató kormányzás. Kofi Annan ENSZ-főtitkár kiemelve az USA szerepét az internet létrehozásában, hangsúlyozta az irányítás nemzetközi jellegének erősítését.
Kapcsolódó cikkek
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Az EU a YouTube-on keresztül informál
- Megjelent az EU rendelete a roamingról
- Magyar vélemény szerint az elektronikus kapcsolattartás védelmére kell koncentrálni az EU-ban
- eCall – intelligens segélyhívó rendszer a biztonságosabb közlekedésért
- itforras.hu: tematikus portál várja az érdeklődőket
- Internet Jövője: közös nyilatkozat az ENSZ főtitkárának
- Infokommunikációs csúcstalálkozó Budapesten
- Megalakult az Internet Jövője Fórum
- Magyar sikerek az uniós IT-fejlesztési programban
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Röpke 7 év múlva a Karácsonyt elsöpörheti a "2024 YR4" aszteroida
A 2024 YR4 aszteroida felfedezése óta a tudományos közösség fokozott figyelemmel kíséri pályáját. Az aszteroida most azért került a hírekbe, mert némileg növekedett annak a valószínűsége, hogy nem kerülhető el, hogy 2032 decemberében ütközzön a Földdel.
Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon
Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.
Super Bowl 2025: Mikor várható a végeredmény magyar idő szerint?
A 2025-ös Super Bowl, hivatalos nevén Super Bowl LIX, 2025. február 9-én, vasárnap kerül megrendezésre a New Orleans-i Caesars Superdome-ban. A mérkőzés magyar idő szerint 00:30-kor kezdődik, így a végeredmény várhatóan hajnali 4 óra körül lesz ismert, a játék menetétől és az esetleges hosszabbítástól függően.
Nézd élőben az Oscar gálát; technológiai forradalom Hollywoodban
Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.
Digitális harmóniák: Az informatika és a zene találkozása a 2025-ös Grammy-díjátadón
Bár a legtöbb cikk most nyilvánvalóan Bianca Censori bundájáról és az alatta viselt teljesen áttetsző bodyról szól, a 2025-ös Grammy-díjátadó nemcsak róla szólt. Hozzáteszem: nem is csupán a zenei kiválóságokat ünnepelte, hanem rávilágított az informatika és a zene egyre szorosabb kapcsolatára is. Az eseményen számos technológiai újítást és digitális megoldást alkalmaztak, amelyek új dimenziót adtak a zenei élménynek.