A Microsoft megnyitja Office formátumait

Kiss Ádám Zoltán, 2005. november 22. 22:42
A Microsoft bejelentette, hogy az Office 12 névre hallgató következő irodai programcsomagjának formátumait bejegyzik az Európai Szabványügyi Hivatalban (ECMA), majd ezután megnyitják azokat, ezzel a vállalat mérföldkőnek számító lépésre szánta el magát.
A bejelentés nagyhatású, hiszen a Microsoft piacvezető az irodai szoftvercsomagok piacán. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az eddig nem közzétett formátumokat mindenki megismerheti. A Microsoft szerint az eddigi gyakorlat felszámolása jelentős bizalmat támaszthat termékeikkel szemben. A céget sok kritika érte amiatt, hogy nem nyilvános formátumaival szeretné kiszorítani vetélytársait, és valójában visszaél a már megszerzett piacrészből eredő erővel. A Microsoft szerint azonban mostani lépésük bizonyíték arra, hogy szívesen néznek szembe a konkurenciával, akár teljesen új feltételek mellett is. Az elemzők szerint a Microsoft Office Open XML ECMA elismerése után a nagyvállalatok nyomást gyakorolhatnak a hasonló szabványosítási feladatokat nemzetközi szinten ellátó ISO-ra, hogy mielőbb ők is fogadják el az új fájlformátumokat. Ez pedig azért kiemelten fontos, mert az ISO tanúsítványai nagy súllyal esnek latba a kormányzati szervek rendeléseinél, így közvetve anyagi haszonra fordíthatók.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32