WiFi telefonok és hibrid technológiák a Nokiától

Milkovits Gábor, 2006. február 4. 10:01
Az IT Week értesülése szerint a Nokia öt új 3G/WiFi mobiltelefont, illetve új vezetékes/mobil hibrid technológiákat tervez bemutatni a jövő héten Barcelonában megrendezésre kerülő 3GSM kiállításon.
A finn mobilóriás a kiállítás előtt nem kívánt részletekkel szolgálni, ám szakértők szerint mind a készülékek, mind pedig az új infrastruktúra-eszközök elsősorban az egyedi felhasználókat veszik majd célba, a hasonló üzleti célú megoldások ugyanis eddig nem bizonyultak túl sikeresnek. A szélessávú internetezés mind szélesebb körű elterjedésével a Nokia komoly lehetőséget lát az olyan hibrid mobil/vezetékes technológiákban (FMC), amelyek lehetővé teszik, hogy a mobiltelefonra irányuló hívásokat átirányítsuk a szélessávú vezetékes internetes hálózatra, amikor otthon tartózkodunk, ezáltal pedig többek között komoly költségeket takarítsunk meg. A WiFi-képes mobiltelefonok jövője ugyanakkor némileg kérdéses, a technológia ugyanis azáltal, hogy nem a szolgáltatók saját infrastruktúráján üzemel és így közvetlenül nem jövedelmező számukra, nem is igen nyerte el eddig a tetszésüket. Idén ráadásul a szuper 3G-nek is nevezett HSDPA mobil szélessávú platform is egyre nagyobb teret fog hódítani, sokan pedig emiatt a WiFi közeli végét jósolják.

Tero Ojanpera, a Nokia stratégiájáért felelős alelnöke az IT Week-nek nyilatkozva elmondta, hogy a cég üzleti szférának szánt megoldásai eddig valóban nem bizonyultak eléggé sikeresnek, ebben azonban részük van a szolgáltatóknak is, akik a mobiltelefonok elsöprő népszerűsége miatt főként a hétköznapi vásárlókra koncentráltak. Ami a beharangozott újdonságokat illeti, velük kapcsolatban a jövő héten remélhetőleg jóval többet fogunk majd tudni.
Kulcsszavak: UMTS mobiltelefon Nokia

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Ne hagyd veszni a tudásod: így frissítsd fel nyelvkészségeidet otthon

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 16:47

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 14:59

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14