Németországba került Európa legerősebb szuperszámítógépe

Genda Csongor Zoltán, 2006. március 6. 18:54
A mai napon ünnepélyes ceremónia közepette, számos magasrangú politikus jelentétében üzembe helyezték a JUBL (Jülicher Blue Gene L) nevet viselő szuperkomputert a németországi Jülichben, melynek teljesítménye 45,8 TFLOPS.
Ez azt jelenti, hogy az IBM házából származó masina másodpercenként 45,8 billió számítási művelet elvégzésére képes, és ezen teljesítményével a JUBL letaszította trónjáról az Európában leggyorsabbnak számító spanyolországi Mare Nostrumot (27,9 TFLOPS), amely novemberben a TOP500-Organisation által nyilvánosságra hozott ötszázas lista nyolcadik helyét tudhatta magáénak. Jelen adatok szerint a jülichi kutatóközpontban beüzemelt gép világviszonylatban a hatodik legerősebb szuperszámítógépnek számít a maga 16.384 processzorával. A tervek szerint a JUBL-t fizikai, biológiai, kémiai illetve nanotechnológiai kísérleteknél fogják majd alkalmazni, és különböző környezetvédelmi projektekben is bevetik majd, amelyek célja a szennyező anyagok a talajban illetve az atmoszférában való terjedésének a szimulálása.

A németországi városnak azonban nem ez az egyetlen nagyteljesítményű masinája, ugyanis két évvel ezelőtt kezdte meg működését ugyanezen kutatóközpontban a JUMP nevet viselő 9 TFLOPS-os szuperkomputer, melyet a jövőben már csak a kisebb feladatok elvégzésére fognak használni, és a JUBL-ra bízzák majd az összetettebb, nagy kapacítást igénylő számítási műveleteket.
Kulcsszavak: IBM szuperszámítógép

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Zyxel Networks kiemelkedő értékelést kapott a Techconsult felmérésében

A Zyxel Networks tűzfal- és VPN-termékei a rangos Techconsult (a Heise csoport független német kutató- és elemzőcége) legutóbbi Professional User Ratings (PUR) felmérésében Champion elismerést kaptak a biztonsági megoldások kategóriájában.

2025. május 12. 16:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57