Már több mint félmillió érvényesített Windows Magyarországon

forrás Prim Online, 2006. április 7. 10:44
A Microsoft 2005 nyarán indította el Eredeti Windows, Valódi Előny programját azért, hogy az eredeti Windowst használóknak többletértéket nyújtson a nem jogtiszta szoftverek használatával szemben. Ennek megfelelően a Microsoft weboldalairól történő letöltéskor a rendszer ellenőrzi, hogy a felhasználó jogtiszta operációs rendszerrel rendelkezik-e.
Magyarországon az illegális üzleti szoftverek arányának 44%-ról 34%-ra történő csökkentése 720 millió amerikai dollár bevételt eredményezne a gazdaság számára. A csökkentés több mint 480 millió dollárral növelné az iparág helyi forgalmát, és további 145 millió dollár adóbevételt jelentene. A tíz százalékpontos csökkentés akár 2500 új számítástechnikai munkahelyet teremthetne.

A technológiák ma már sokkal kifinomultabbak, csakúgy, mint a szoftver-kalózok módszerei. A vásárlók és vállalkozások, amelyek hamisított szoftvert alkalmaznak, védtelenné teszik gépeiket a vírusok, hamisító kódok, sőt, hitelkártyák adatainak lopásával szemben is. Végül a vállalkozások legalább akkora kárt szenvednek a hamisított szoftver miatt, mint maga a szoftvergyártó.

A Microsoft határozottan támogatja az informatikai ipar szellemi tulajdonjog védelmére és a kereskedelmi szoftvermodell megőrzésére vonatkozó törekvését, amely a vásárlók számára jól használható és hatékony támogatást, valamint a lehető legjobb minőségű termékeket biztosítja. A Microsoft szoftverkalózkodás elleni stratégiája a „három F” elvére épül:

1.    Felvilágosítás: A felhasználók figyelmének felhívása, tájékoztatása és ismereteinek bővítése a jogtiszta szoftverhasználat előnyeivel kapcsolatban
2.    Fejlesztés: A hamisított és kalózszoftverek elterjedésének megakadályozására szolgáló technológiák kifejlesztése
3.    Felszámolás: A hamisított szoftvereket előállító és terjesztő bűnözők felkutatása és bíróság elé állítása a többi szoftverfejlesztővel és a hatóságokkal együttműködve

A Microsoft az Eredeti Windows, Valódi Előny program keretében olyan ajánlatokat biztosít a felhasználók számára, amelyeket máshonnan nem lehet elérni. A speciális ajánlatok között továbbra is szerepelnek mind Microsoftos szoftverek, mind magyarországi cégekkel közösen kifejlesztett ajánlatok. A programban eddig több mint 570 ezren érvényesítették operációs rendszerüket Magyarországon, és 28-29% körül van azoknak az aránya, akiknek a validáció valamilyen okból nem sikerült. Ez a szám - az általában Magyarországgal összehasonlított országokhoz képest - viszonylag kedvező. A bukások legfőbb oka még mindig az, hogy a felhasználók különböző nagyobb szervezetektől, cégektől kiszivárgott termékkulcsokkal használják az operációs rendszert. Sajnos, sok olyan felhasználó van, akik a számítógépüket jóhiszeműen előtelepített operációs rendszerrel veszik meg, azonban a boltban nem eredeti Windows XP-t telepítenek a PC-re. Az ő számukra biztosítja a Microsoft azt a lehetőséget, hogy egy online formanyomtatvány kitöltésével jelentsék, hol vásárolták a gépet. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a kereskedő nem korrektül járt el, a Microsoft a megfelelő hatóságoknak átadhatja az információkat, így azok eljárhatnak a bolttal szemben.

A Microsoft új ajánlatai az Eredeti Windows, Valódi Előny program keretében:

Microsoft Windows Defender (beta2)


A nemkívánatos szoftverek több típusát, köztük a kémprogramokat is úgy fejlesztik ki, hogy azokat ne lehessen könnyedén eltávolítani. Előfordul, hogy egy ilyen szoftver szokásos módon történő eltávolítását követően az adott program a számítógép újraindításakor ismét megjelenik. Ha nem sikerül eltávolítania egy nemkívánatos szoftvert, érdemes letölteni egy olyan eszközt, amely képes eltávolítani azt. .A Windows Defender (Beta 2) kémprogramok és egyéb nem kívánt szoftverek ellen védi a számítógépet, így a számítógép-tulajdonos hatékonyan dolgozhat, miközben megvédi számítógépét az előugró ablakoktól, a kémprogramok okozta lassú teljesítménytől és a biztonsági kockázattól. A valós idejű védelem megakadályozza, hogy új kémprogramok települjenek a számítógépre, miközben a korszerű felület minimálisra csökkenti a megszakítások számát, és támogatja a biztonság fenntartásához szükséges műveleteket. A Windows Defender könnyen telepíthető, karbantartható és frissíthető, a program előzetes beállításai pedig segítik a biztonság fenntartását. A Microsoft elemzői minden információt és segítséget megadnak ahhoz, hogy a tulajdonos biztonságosan használhassa számítógépét. A Windows Defender és folyamatos frissítései a Windows ügyfelek számára külön költség felszámítása nélkül hozzáférhetőek.  

Magyar asztali témák – Állatvilág

Ez a téma, amely Magyarországon készített fotókból szerkesztett háttérképeket és képernyőkímélőket, illetve egyedi ikonokat és kurzorokat tartalmaz, egy három részből álló sorozat első  darabja. Az első téma Magyarország állatvilágát mutatja be, Vizúr János képeivel. A sorozat következő két tagja Magyarországon honos növényfajokat fog bemutatni, illetve Magyarország különböző részein fotózott tájképeket tartalmaz majd.

A korábbi ajánlatok közül továbbra is elérhető  a VirusBuster Professional egyéves, ingyenes verziója, továbbá a FotoMarket ajánlata is, amelynek keretében az ügyfél rendkívül kedvező áron – mindössze 29 Ft-ért – hívathatja elő fényképeit a számítógép „Képek” mappájában található „Nyomatok megrendelése az Interneten” varázsló segítségével. Az előhívás megrendelése így nemcsak olcsó, de minden eddiginél egyszerűbb is, az elkészült képeket pedig igény szerint postán vagy futárral is eljuttatják a megrendelőhöz. Az ajánlatok között megtalálhatóak oktatási anyagok is. A NetGral Word 2003 online tananyagához a Microsoft egyhónapos ingyenes hozzáférést biztosít annak, aki a program oldalán regisztrál, illetve lehetőség van egy másik Windows XP és Office 2003 témájú tananyag CD-n történő megrendelésére is – szintén térítésmentesen.

Az Eredeti Windows, Valódi Előny program speciális ajánlatait az alábbi honlapon érheti el: www.microsoft.hu/eredeti/ajanlatok

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37