Az Alcatel első negyedéve: 17 százalékkal csökkent a profit
Folytatódott a vezetékes üzletág gyors fejlődése a széles sávú szolgáltatást lehetővé tevő berendezéseknek köszönhetően, itt a forgalom 1,273 milliárd euróra nőtt 987 milliárdhoz képest, és az üzemi eredmény 110 millió euróra ugrott 50 millióhoz képest. A vezetékes üzletág a tavalyi harmadik negyedévben kezdte növelni bevételét, előtte négy éven át folyamatosan csökkent ennek az üzletágnak a forgalma.
Tovább erősített a mobil üzletág is: a forgalma 908 millió euróra nőtt 789 millióhoz képest, a tévé és videoszolgáltatást lehetővé tévő berendezések révén, amelyekből az Alcatel világelsőnek tartja magát, bár a fejlesztési és bevezetési költségek miatt a mobil üzletágban az üzemi eredmény 57 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 66 millióhoz képest.
Az Alcatel és az amerikai Lucent Technologies április elején bejelentette egyesülését, ezzel 21 milliárd eurós árbevételű cégcsoport jön létre, amely a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems után a világ második számú távközlési hálózatépítője lesz. Az új vállalatban az Alcatelnek 60 százalékos, a Lucentnek 40 százalékos a részesedése. A szinergiahatások révén három év alatt adózás előtt 1,4 milliárd eurós megtakarítást várnak. Az egyesült cég távlati célja, hogy világelső legyen a távközlési hálózatépítésben. Az ügyletet indokolja, hogy a kereslet ugyan nő, de jelenleg már túlkínálat is érezhető a távközlési berendezések piacán: túl sok gyártó vadászik viszonylag kevesebb vevőre, miután a távközlési vállalatok körében már két éve óta zajlik a konszolidáció, főleg az Egyesült Államokban.
Ugyancsak április elején közölték, hogy az Alcatel átadja a műholdrészlegét az ugyancsak francia Thales védelmi elektronikai gyártónak, cserébe megkapja a Thales 21,6 százalékát, miután eddig 10 százaléka volt a Thalesben. Ezzel a francia állam része 27,1 százalékra csökken a Thalesben az eddigi 31,3 százalékról. Az együttműködési megállapodás nem említette az EADS-t, amely évek óta szerette volna megszerezni a Thalest, és korábban be is jelentette szándékát a társulásra az Alcatel-Thales együttműködéshez.
Tavaly az Alcatel adózott eredménye 61,46 százalékkal 930 millió euróra nőtt - meghaladva az elemzői előrejelzések 800 milliós átlagát - a 2004-es 576 millióról, amelyből az összehasonlítás céljára leszámították az egyszeri tételeket és a folytatódó szerkezet-átalakításokat. Ez erős fordulat ahhoz képest, hogy az első negyedévben az eredmény még kisebb volt a 2004-es első negyedévinél, a cégnél "nagyon versengőnek" minősített piaci környezet miatt.
Az üzemi eredmény 1,189 milliárd euróra nőtt 1,179 milliárdról, a nettó bevétel 7,3 százalékkal 13,135 milliárd euróra emelkedett 12,244 milliárdról, jelentették a vállalatnál csütörtökön. Tavalyról részvényenként 0,16 eurós osztalékot fizetnek, 2001 óta első ízben ajánlanak osztalékot a részvényeseknek.
Az idei évre a világpiac 5 százalék körüli növekedését, a tavalyihoz képest az ütem lassulását jósolják a cégnél, de ezen belül azt várják, hogy az ő eladásaik meghaladják a piaci átlagot; a második negyedévre a forgalom 5-7 százalékos növekedését jósolták csütörtökön az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Az Alcatel már 2004-ben is javította helyzetét, de jelentősen elmaradt a piaci várakozástól, és megint nem fizetett osztalékot.
2004-ben az adózott eredmény a korábbi - nem IFRS-szabványú - beszámoló szerint 281 millió euró lett a 2003-as 1,94 milliárd eurós veszteség után. A pénzforgalmi többlet 978 millió euróra gyarapodott 449 millióról, a nettó értékesítés 12,27 milliárd euróra nőtt 11,61 milliárdról.
A 2003-as eredményeket is módosították a 2004-es beszámolóban, leszámítva a száloptikai tevékenységet, a mobilkészülék-gyártást és más tevékenységeket, amelyeket 2004-ben kivettek a csoportmérlegből. Az Alcatelnél 2004. áprilisban közölték, hogy a kínai TCL céggel vegyes vállalatot alapítottak mobilkészülékek gyártására. Az Alcatelnek 45 százaléka van a közös cégben, TCL-részvényekre való átváltás opciójával, 55 százalék pedig a kínai partneré, amely 55 millió eurónak megfelelő készpénz-befektetéssel járult hozzá az alapításhoz. Az Alcatel 45 millió eurót fektet be, és a közös vállalatba vitte a mobiltelefon-üzletágát. A japán-svéd Sony Ericsson után ez volt a második európai próbálkozás olcsóbban termelő ázsiai partnerrel vegyes vállalatban föllendíteni a készülékgyártást - a jelek szerint sikerrel -, amely az Alcatelnél korábban veszteséges volt.
Az Alcatel, háromévi sorozatos veszteség után, a 2004-es első negyedévtől ismét nyereséges, mindenekelőtt a mobilhálózati és a széles sávú berendezések iránt növekvő keresletnek köszönhetően.
Kapcsolódó cikkek
- Ezúttal a Microsoft nyert pert az Alcatel-Lucent ellen
- Legalább 12 ezer embert küldhetnek el az Alcatel-Lucenttől
- Az Alcatel második negyedéve: 8,2 százalékkal csökkent a profit
- Az EB engedélyezte Alcatel és a Lucent egyesülését
- 9 ezer munkahelybe kerül az Alcatel és a Lucent Technologies egyesülése
- Az egyesülésről tárgyal az Alcatel és a Lucent
- A vártnál jobb eredmény az Alcatelnél
- Évi 30 millió darab mobilt ígér az Alcatel-ek kínai gyártója
- Ismét nyereséges az Alcatel
- Az Alcatel ismét nyereséges
Korábbi lengyel miniszter kapott vezetői megbízást az EIT InnoEnergy-nél
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Negyedik egymást követő évben díjazza a Bridgestone fenntarthatósági törekvéseit az EcoVadis
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Ne hagyd veszni a tudásod: így frissítsd fel nyelvkészségeidet otthon
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.