A középvállalatok szerint az IT jelenti a kulcsot a növekedéshez
A válaszadók több mint két harmada, 65%-a látja úgy, hogy a technológia kritikus szerepet játszik a cég növekedésre való képességében, 70%-uk pedig úgy gondolja, hogy a technológiai stratégia szorosan összefügg az üzleti stratégiával. Ezt tükrözi a felsővezetők kulcsfontosságú döntésekben való részvétele is: a tulajdonosok vagy igazgatósági tagok 78%-a, a vezérigazgatóknak pedig 83%-a vesz részt a fontos technológiai döntések meghozatalában.
A közepes méretű vállalatok a növekedésre koncentrálnak. Az európai cégek különösen tudatában vannak annak, hogy a terjeszkedés érdekében új piacokra kell belépniük. Számos vezető adott hangot a nagyvállalatok támasztotta versennyel kapcsolatos aggodalmainak (43%), míg 18%-uk a piacaikon még jelen nem lévő cégektől tart. A legnagyobb aggodalmat a nagy-britanniai cégek mutatták, akiknek 54%-a tart a már működő nagyvállalatok támasztotta versenytől.
A középméretű vállalatok előnyei
Az európai cégek mindemellett biztosak abban, hogy képesek fejlődni az egyre nagyobb kihívásokat jelentő piacon. Az erős ügyfelek és versenytársak részéről érkező nyomás ellenére a középvállalatok hisznek abban, hogy méretük előnyökkel jár. Hisznek az organikus és optimális növekedésben, míg az összeolvadások és felvásárlások számukra nem jelentik a növekedés vonzó útját. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a kisebb cégek szerint méretük lehetővé teszi számukra, hogy jobb, mélyebb kapcsolatot alakítsanak ki partnereikkel és ügyfeleikkel, rugalmasabbak legyenek, valamint gyorsabban tudjanak reagálni az ügyfelek igényeire. A megkérdezettek mintegy egy harmada (33%) véli úgy, hogy mindezen előnyök fokozatosan eltűnnek a cég növekedésével párhuzamosan.
“A kutatás eredményei azt mutatják, hogy miközben valóban léteznek a középvállalatokat érő kihívások – beleértve ebbe az árversenyt, a megfelelő szaktudás meglétét és a piaci versenyt – még mindig számos lehetőségük nyílik a növekedésre” – mondta el Denis McCauley, az Economist Intelligence Unit Global Technology Research csoportjának igazgatója. „Emellett az egyes országok kormányainak is az a szándéka, hogy több figyelmet szenteljen ennek a szegmensnek a növekedés elősegítése érdekében. A közepes vállalatok olyan növekedés elérésében érdekeltek, amelyek üzleti céljaikat szolgálják, és egyre inkább tudatosodik bennük, hogy ha okosan gondolkodnak és stratégiai megközelítésben alkalmazzák az információtechnológiát, akkor cégük még évek múlva is létezni fog” – tette hozzá.
A vezetőknek friss informatikai ismeretekre és rendszerekre van szükségük
A megkérdezett vezetők egy része nem hisz abban, hogy mostani informatikai rendszerük kielégíti jelenlegi vagy jövőbeli üzleti igényeiket, és számos válaszadó említette, hogy fenntartásai vannak alkalmazottai informatikai tudásával kapcsolatban. A kutatásban megkérdezettek 25%-a véli úgy, hogy meglévő rendszereik nem fedik le az ügyfelek vagy beszállítók által támasztott folyamati követelményeket, míg 31%-uk gondolja az, hogy jelenlegi rendszerük nem skálázható a növekedés fenntartása érdekében.
A kutatás fényt derített a vezetők azon észrevételére is, mely szerint az európai munkavállalók informatikai tudása nem elégséges ahhoz, hogy teljes mértékben ki tudják aknázni a technológia nyújtotta lehetőségeket. 24%-uk úgy gondolja, hogy a technikai ismeretek az IT beruházások komoly akadályát képezhetik, 18%-uk aggódik a nem hatékony menedzsment miatt és 20%-uk tart attól, hogy a felsővezetők nem értik meg az információtechnológia fontosságát.
“Az EIU kutatás eredményeit megvizsgálva az üzenet világos: az IT fontos” – mondta el Veres Zsolt, az SAP CE4 régiójának kis- és középvállalati értékesítési igazgatója. Az SAP és partnerei több, mint 30 éve dolgoznak együtt a legkülönbözőbb méretű vállalatokkal annak érdekében, hogy olyan, az iparági legjobb gyakorlatokat magukban foglaló, elérhető árú megoldásokat nyújtsanak a középvállalatok számára, amelyek alacsony költséggel és rövid idő alatt telepíthetőek.”
A”Gondolkodjunk nagyban: Középvállalatok és a terjeszkedés kihívásai (Thinking big: Midsize companies and the challenges of growth)” c. tanulmány ingyenesen letölthető az Economist Intelligence Unit vezetői tájékoztató honlapjáról (http://www.eiu.com/ThinkingBig).
Kapcsolódó cikkek
- Processzorok több ezer maggal
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- Az IT kiadások mind nagyobb részét költjük energiára és hűtésre
- 122 millió európai az interneten
- Informatikai összefogás Észak-Magyarországon
- Sun: Környezettudatos-e a hazai informatika?
- Növekvő net-populáció egész Európában
- A britek neteznek a legtöbbet
- IT-piac: A szolgáltatási szektor a legerősebb
- SAP-Novell: Közös Linux-támogatás
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.