IVSZ - Magyarország i2010 Workshop

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 10. 09:05
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) július 21-én Magyarország i2010 workshopot rendez, amelyen a gazdasági élet szerepelői és a kormány szakmai vezetői tanácskoznak az információs társadalom és tudásintenzív gazdaság fejlesztésről.
Az IVSZ kezdeményezésére, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közreműködésével létrejövő workshop egyik célja, hogy meghatározza az infokommunikációs szektort (IKT) érintő kormányzati, társadalmi és ágazati feladatköröket, valamint a következő négy év fejlesztési irányvonalait.

Az esemény témái között szerepel a magyar IKT piac helyzete, illetve az, hogy milyen fejlesztéseket kell végrehajtani a következő négy évben. A workshop bemutatja az ágazat lehetőségeit, ezen belül a II. Nemzeti Fejlesztési Terv részeként a tudásalapú gazdaság fejlesztésének jelentőségét.

Az eseményen a piac és a kormány képviselői beszélnek az internet-hozzáférés lehetőségeiről, a széles sáv szükségességéről, a szabályozás meglévő kereteiről, a közháló bővítéséről, az elektronikus közigazgatás és kereskedelem teljes kialakításának fontosságáról, valamint a digitális írástudás és a megosztottság leküzdésének jelentőségéről.

Az esemény kapcsán az IVSZ közreműködésével kidolgoznak egy javaslattervet, illetve rövid távú programokat is, amelyeket eljuttatnak a kormányhoz.
Kulcsszavak: IVSZ trend

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32