Világrekord: 60 százalékkal gyorsabb tranzisztorok
Kiss Ádám Zoltán, 2006. augusztus 20. 16:08
Egy egyetemi kutatócsoport új világrekordot állított fel a tranzisztorok terén, a sebességnövekedés egy új eljárásnak köszönhetően jelentős, majd 60 százalék, így eddig elképzelhetetlen új lehetőségek nyílnak a processzorgyártók előtt.
A University of Southampton intézete jelentős sikert ért el tranzisztor kutatásai során. Az elemzők szerint az igen komoly sebességnövekedés mellett az is fontos eredmény, hogy a kutatók a meglevő gyártási technológia kismértékű módosításával érték el ezt a gyorsulást, így a technológia viszonylag rövid idő alatt sorozatgyártásba vezethető át. A megoldás lényege, hogy fluorid implantátumokat építettek be a tranzisztorok szilícium rétegeibe. Ennek hatására a tranzisztorok jóval kisebbek és egyben hatékonyabbak lettek. A korábbi rekord sebesség 70 GHz volt, ezt növelték 110 GHz-re. A találmány minden felhasználó számára kézzelfogható eredményeket produkálhat belátható időn belül, hiszen a több millió tranzisztort tartalmazó központi egységek, grafikus magok, alaplapi lapkakészletek mind mind jelentősen gyorsulhatnak a most bevezetés alatt álló többmagos megoldások sebességnövelő hatásán túl is.
Kulcsszavak: tranzisztor
Kapcsolódó cikkek
- IBM: a többemeletes chipeké a jövő
- Szupergyors csip-tranzisztor az IBM-től
- A világ legkisebb nanocső tranzisztora
- Olcsó műanyag csip-tranzisztorok a Xeroxtól, 2-3 éven belül
- Új technológiák fejlesztésén dolgozik az AMD
- Hamarosan csődöt mondanak a hagyományos chipgyártási technológiák
- Fém-szilícium tranzisztor a 45 nm-es és finomabb technológiákhoz
- Újfajta háromkapus AMD tranzisztor
- Új chipgyártási technológia az IBM-től
- Közel a megvalósításhoz a háromkapus Intel tranzisztor