Megválasztották a Synergon új igazgatóságát

forrás Prim Online, 2006. szeptember 13. 07:19
A Synergon Informatika Nyrt. 2006. szeptember 12-én megtartott rendkívüli közgyűlése új igazgatóságot, új felügyelő bizottságot és új audit bizottságot választott, módosította és egységes szerkezetbe foglalta a társaság alapszabályát. A közgyűlés ezen kívül felhatalmazta az igazgatóságot saját részvények vásárlására, és felhívta a testületet arra, hogy a következő éves rendes közgyűlésig dolgozzon ki és terjesszen a közgyűlés elé a társaság tisztségviselőire és vezető munkavállalóira vonatkozó részvényopciós programot.
A közgyűlés határozata értelmében az új igazgatóság tagja lett Bokorovics Balázs, Czakó Ferenc, Fenyves Ádám, Gyimóthy Dénes, Dr. Jeszenszky Zoltán, Juhász Attila, Kő Róbert és Major Csaba.

A felügyelő bizottság és egyben az audit bizottság új tagjai: Albrecht András, Deák Klára és Németh Gábor. A felügyelő bizottságba az éves rendes közgyűlés már korábban megválasztotta Kemecsey Mária és Szalma László munkavállalói delegáltakat.

Az igazgatóság, a felügyelő bizottság, valamint az audit bizottság tagjainak mandátuma egységesen a 2008-as évet lezáró éves rendes közgyűlésig, de legkésőbb 2009. április 30-ig tart.

A közgyűlést követően mind az igazgatóság, mind a felügyelő bizottság megtartotta első ülését. Az igazgatóság tagjai az igazgatóság elnökének Dr. Jeszenszky Zoltánt, a felügyelő bizottság tagjai a testület elnökének Németh Gábort választották.

„Nagy előrelépésnek tartom, hogy a Synergon részvényesei konszenzusra jutottak, és hónapokig tartó átmeneti időszak után ismét van igazgatósága a társaságnak.” – mondta el a közgyűlést követően Radnóty Zoltán, a Synergon Csoport vezérigazgatója. „A testület felállításával megnyílt a lehetőség arra, hogy hamarosan olyan, a társaság jövőjét alapvetően érintő stratégiai kérdésekben szülessenek döntések, amelyek biztosíthatják a Synergon Csoport növekedési pályára állítását, az eredményesség javítását, és ezeken keresztül a részvényesi érték jelentős növelését.”
Kulcsszavak: +céginfo Synergon

Ne hagyd veszni a tudásod: így frissítsd fel nyelvkészségeidet otthon

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 16:47

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 14:59

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14