Eskü és elektronikus eljárás a gazdasági perekben

MTI Sajtóadatbank, 2006. szeptember 20. 09:26
Bevezetné a polgári peres eljárásokban az esküt, a gazdasági perekben pedig elektronikussá tenné az eljárást az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A gazdasági perek gyorsítására készült koncepció olvasható a minisztérium honlapján is.
A gazdasági perek gyorsítására készített elképzelések előtt, a polgári peres eljárások általános módosítására is javaslatot tesz az 58 oldalas dokumentum.

Ezek körébe tartozik az eskü újbóli bevezetése a polgári peres eljárásokban. A dokumentum idézi az 1911-ben hozott régi eljárási törvényt, amely külön-külön eskü-szöveget tartalmazott a vallásosok és az ateisták számára (az előbbieknek a mindentudó és mindenható Istenre, az utóbbiaknak a becsületükre és lelkiismeretükre kellett esküdniük). A bíróság az eskü alatt született al- és felperesi, valamint tanúvallomásokat is szabadon értékelhette. A cél az volt, hogy az esküvel a felek (és ne csak a tanúk) előadásai tanúvallomásokká váljanak, és így alkalmazni lehessen a hamis tanúzás jogkövetkezményeit rájuk is. A dokumentum a rosszhiszemű pereskedés visszaszorulását várja az eskü újbóli bevezetésétől.

Az elektronikus eljárás már elkezdődött a cégügyekben, illetve az adózásban. A koncepció előbb a gazdasági perekben – várhatóan 2008-tól - majd néhány év múlva valamennyi polgári peres ügyben bevezetné az elektronikus eljárást. A peranyag elektronizáltan állna a bíróság és a felek rendelkezésére, így történne a kézbesítés, valamint az iratok továbbítása a bíróságok között. A videokonferencia segítségével pedig a távolban lévő felek , tanúk és szakértők részvételével is meg lehetne tartani a tárgyalást. Mindez a perek átfutási idejét jelentősen csökkentené.

A koncepció kizárná a Legfelsőbb Bíróság előtt kezdeményezhető felülvizsgálati eljárást az olyan gazdasági perekben, amelyekben az első fokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság jóváhagyta. Az indok: a jogszerűséget a két egybeeső ítélet megfelelően garantálja.

A kis perértékű ügyekben az ügy súlyához képest túl drága az eljárás. Ezért a koncepció 500 ezer forint pertárgy-értéknél húzná meg a határt a kis perértékű és az afeletti ügyek között. Az előbbiekre perelkerülő eljárásokat - például mediációt - javasol.

A fizetési meghagyást - amit nem vitatott pénzkövetelés esetén lehet kibocsátani - automatizálná a koncepció. Több országban működik már olyan rendszer, amelyben a jogosult számítógépen lehívja, majd kitölti és a bíróságra elküldi az űrlapot. A jogosultságot szoftver ellenőrzi, és ha mindent rendben talál, kibocsátja a fizetési meghagyást, amely csak akkor alakul perré, ha a kötelezett ellentmond. Az egészhez nem kell más, mint egy megfelelő kapacitású számítógép, és a hozzá való szoftver. Németországban az évi 8,5 millió így kibocsátott fizetési meghagyás 10 százaléka alakul perré.
Kulcsszavak: e-government jog IM

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32