NHH: Továbbra is kötelező lehetővé tenni a közvetítőválasztást
A kötelezett JPE szolgáltatók nem zárhatják ki és nem korlátozhatják a közvetítőválasztást – és azt kötelesek biztosítani akár híváskezdeményezés, akár hívásvégződtetés esetében. Magyarországon jelenleg minden hetedik, a vezetékes hálózaton indított hívás közvetítőszolgáltatón keresztül történik. A közvetítőválasztást havonta több mint 800 ezren veszik igénybe és hazánkban mintegy 90 millió percet telefonálnak ily módon. Mindez azt jelzi, hogy az elmúlt években a közvetítőválasztás a vezetékes piacon kialakult és egyre élesebb versenyre pozitív hatással volt, és nagymértékben hozzájárult a fogyasztói árak csökkenéséhez - mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke.
Az NHH az érintett piacokat vizsgálva megállapította, hogy bár a 2004-es piacelemzés óta erősödött a verseny, az érintett piacokon még mindig nem állnak fenn a hatékony gazdasági verseny feltételei, hiszen továbbra is találhatóak olyan jelentős piaci erejű szolgáltatók, amelyek gazdasági erőfölényben vannak. Az NHH Tanácsa a korábbi piacelemzés tapasztalatait figyelembe véve, az azóta eltelt időszak adatainak elemzésével kimutatta, hogy a legfőbb piaci probléma az, hogy a már kialakult versenyhelyzet ellenére is megvan a lehetőség arra, hogy a JPE szolgáltatók tevékenységüket a versenytársaktól, a vevőktől, illetve a fogyasztóktól nagymértékben függetlenül folytassák.
A közvetítőválasztás kötelezettségének újbóli kiszabása annak ellenére indokolt, hogy 2004 óta a volt koncessziós szolgáltatók megjelentek egymás szolgáltatási területein; hogy megjelentek és megerősödtek a kábeltelefonos szolgáltatást nyújtó cégek; illetve, hogy a rohamosan terjedő internetes telefonálás mellett megjelent az úgynevezett hordozható (nomadikus, 06-21-es számmezejű) telefon, mely nem helyhez kötött, de nem is mobiltelefon-szolgáltatás.
Az NHH Tanácsa lefolytatta a piacelemzést a mobiltelefon-hálózathoz való hozzáférés és nyilvános mobiltelefon-hálózatból történő híváskezdeményezés piacán is. A Tanács ezen a piacon most sem azonosított jelentős piaci erejű szolgáltatót és így kötelezettséget sem írt elő.
Az érintett piacon az előző piacelemzés óta több jelentős változás következett be, így többek között a T-Mobile a Magyar Telekomba olvadt, és megindultak a harmadik generációs (3G) mobilszolgáltatások is. Ugyanakkor a Tanács szerint a kiskereskedelmi piaci folyamatok a hatékony verseny irányába mutatnak, és egyik piaci szereplő sem képes a versenytársaktól, ügyfelektől, és végső soron a fogyasztóktól nagymértékben függetlenül tevékenykedni, így a kiskereskedelmi piacon érvényesülő verseny mellett a fogyasztók érdekeinek védelmében sincs szükség ezen a nagykereskedelmi piacon szabályozói beavatkozásra.
Kapcsolódó cikkek
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- NHH - újabb lépések a hátrányos hűségszerződések ellen
- Az NHH megkönnyíti a hűségszerződések felmondását
- Húszmilliós bírságot kapott a Vodafone Magyarország
- Versenyszabályozást vezet be az NHH a műsorterjesztési piacon
- 2007 februárjában csökkennek a mobil végződtetési díjak
- Az internetszolgáltatásra volt a legtöbb ügyfélnek panasza 2005-ben
- Telefonadó - mennyit kell fizetnünk és mit tehetünk, hogy elkerüljük?
- Szeptemberben tovább nőtt a szélessávú hozzáférések száma
- NHH: tovább erősödhet a verseny a szélessávú internetszolgáltatók között
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.
Itthon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, okosórái és fülhallgatói
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb, Galaxy AI erejével támogatott készülékei: a hajlítható Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6 okostelefonok, a Galaxy Watch Ultra és Galaxy Watch7 okosórák, valamint a Galaxy Buds3 széria modelljei.
Közel négymillióra nőtt az 5G bázisok száma Kínában
Kínában mintegy 3,92 millióra nőtt az 5G bázisállomások száma idén június végére – olvasható a kínai ipari és informatikai minisztérium kedden közzétett kimutatásában.
Párizs 2024: A sportolók már a Galaxy Z Flip6 olimpiai kiadásával szerezhetnek életre szóló élményeket a játékokon
A 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok mintegy 17 000 versenyzője, valamint az Olympic family (olimpiai család) képviselői vehették át a Samsung Galaxy Z Flip6 olimpiai kiadását. A sportolók – napokkal a nagyszabású sportesemény kezdete előtt – a párizsi olimpiai és paralimpiai faluban, az Olympic rendezvous (Olimpiai találkozó) elnevezésű Samsung-kiállítótérben kapták meg készüléküket.
A Xiaomi bemutatta a MIX Fold 4 és a Xiaomi MIX Flip készülékeket
A pekingi ShouGang Stadion adott otthont a Xiaomi rendezvényének, amelyen Lei Jun, a társaság alapító-vezérigazgatója megtartotta 2024-es beszédét, bemutatva az új Xiaomi MIX termékcsaládot. A Xiaomi újabb innovációt valósított meg az összehajtható telefonok terén, köszönhetően a felhasznált anyagokra, a szerkezetre és a hálózati funkcionalitásra is kiterjedő technológiai fejlesztéseknek.