Egymillió forinttal jutalmazta a Pannon példaképeit

forrás Prim Online, 2006. november 30. 13:06
Környezetvédő gyerekmozgalom vezetője, vakok színházának művészeti vezetője és a lombikprogramban résztvevők érdekvédője kapta a Pannon Példakép Díjat.
A Pannon Példakép Alapítvány 2006. évi utolsó díjátadóján a több száz jelölt közül a kuratórium által kiválasztott három legkiválóbbnak adták át a Példakép Díjakat, s a velük járó egy-egymillió forintot.

Magyarország új példaképei:

Szeibert Anikó, a „Támogatás születendő gyermekeinkért” csoport kezdeményezője
Orgoványi Anikó, a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom alapítója
Máj Krisztina, a Vakrepülés Színház művészeti vezetője

A Pannon Példakép Alapítvány - melynek célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is támogassa azokat a honfitársainkat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutatnak - immár két éve működik és negyedévente három díjat ad át.

„A Pannon és alapítványa sikeres évet zár idén. Immár 24 díjazottunk van, akik mind rendkívüli munkát végeznek a közösségért, és a díj átadása előtt szinte teljesen ismeretlenek voltak. Nagy öröm számunkra, hogy egyre ismertebbek lesznek ezek a fáradhatatlan, született közösségi vezetők.  Ebben az évben a Pannont nagyon fontos elismerés érte: elnyertük az Üzleti Etikai Díjat, amellyel többek között a társadalmi felelősségvállalás terén nyújtott teljesítményünket díjazták. Büszkék vagyunk arra, hogy munkánkkal más cégeket is inspirálunk, tegyenek ők is többet a közösségért.” – mondta a díjátadó után Drozdy Győző, a Pannon vezérigazgató helyettese.

A Példakép Alapítvány folyamatosan várja a jelöléseket. Az alapítvány postacíme: Pannon Példakép Alapítvány, 2040 Budaörs, Baross u. 165.; elektronikus levélcíme: peldakep@peldakep.hu. Az alapítvány működéséről további információk az interneten a www.peldakep.hu oldalon találhatóak.

A Példakép Alapítvány legfontosabb célja, hogy a díjazottak személyét, tevékenységét a nyilvánosság útján minél többen megismerjék, s így a példaképek valóban példaképek lehessenek.
Kulcsszavak: szponzor Pannon GSM

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09