30 százalékkal nőtt a MultiSoft

forrás Prim Online, 2007. január 9. 10:07
2005-ös, 430 millió forintos árbevételét 560 millióra, több mint 30 százalékkal javította tavaly a decemberben fennállásának 15. évét ünneplő MultiSoft Kft. Az elsősorban Microsoft ERP rendszerekkel foglalkozó cég több más területen is nagyot lépett előre.
„2006-ban hét, a Microsoft Dynamics NAV-hoz kapcsolódó bővítményt (add-on) lokalizáltunk, részben horizontálisan, részben vertikálisan bővítve a szoftver felhasználási területét” – nyilatkozta Ádám Zoltán, a cég marketingmenedzsere. A hét fejlesztés egyike az Incadea, ami a Microsoft Dynamics NAV legnagyobb add-on-ja és hazánkban elsőként a BMW magyarországi  kereskedőinél kerül bevezetésre.

Ezen túl a több mint 40 alkalmazottal működő vállalat CRM szolgáltatással bővítette portfolióját, és jól halad a beszédfelismerés rendszerek fejlesztése és a digitális diktafon rendszerek kiépítése is.

„Bár a gazdaság lendülete többek szerint megtorpant az év második felében, úgy tűnik, a KKV szektornak szánt ERP rendszerek iránt a kereslet csak tovább nőtt. Ehhez mérten a vállalat az idén is a tavalyihoz hasonló pénzügyi növekedésre számít, a további bővülés helyett 2007-ben inkább a tavaly kibővült vállalat stabilizálásán lesz a hangsúly.  Ha ez a tendencia 2007-ben is folytatódik, bizakodással várhatjuk az előttünk álló évet” – fejezte be a szakember.
Kulcsszavak: Multisoft

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Több minőségi időre vágynak az apák a gyerekeikkel

Hétköznapokon az apák több mint kétharmada átlagosan kevesebb mint két órát, hétvégenként több mint öt órát tölt a gyerekeivel. A gyerekekkel rendelkezésre álló minőségi idő az apák többsége szerint nem elegendő – így gondolják a Yettel apák napja kapcsán készült felmérésében részt vevő válaszadók. A megállapításokat nemzetközi tapasztalatok is alátámasztják: az apaszabadság az apa, az édesanya és a gyermek számára is hasznos, és még a munkáltatónak is előnyökkel jár.

2024. június 15. 11:48

Az AWS és a SAP mesterséges intelligenciával fejleszti a vállalati erőforrásgazdálkodását

Stratégiai együttműködést kötött egymással az Amazon Web Services (AWS) és az SAP. A generatív mesterséges intelligencia segítségével új képeségekkel és nagyobb hatékonysággal vértezik fel a SAP modern, felhő-alapú vállalati erőforrás-tervezési (ERP) rendszerét. 

2024. június 14. 19:25

Az eMAG és a Rejoy elindítja az Easy Buyback programot

Mivel a legnépszerűbb mobiltelefonok átlagára az elmúlt négy évben megduplázódott, az eMAG a Rejoy.hu-val közösen kialakított, teljes mértékben online igénybe vehető Easy BuyBack programon keresztül az eMAG vásárlói régi telefonjuk eladásából származó extra pénzt is beforgathatják új okostelefonjuk megvásárlásába. 

2024. június 14. 17:43

Újra bizalmat kapott a DIMSZ elnöksége

A DIMSZ – az Adatvezérelt Marketing Szövetség – éves közgyűlésén a tagok elfogadták a szervezet beszámolóit és megerősítették a hét elnökségi tag mandátumát.

2024. június 14. 15:59

Az LG szerint a jövő autója gyakorlatilag egy kerekeken guruló élettér lesz

Az LG Electronics (LG), a mobilitási piac egyik vezető technológiai szereplője új szoftvercsomagot adott ki, amely úttörő szerepet játszik majd a szoftveresen definiált járművekre (SDV) való átállásban. Az AlphaWare nevű fejlett, felhasználóközpontú megoldás újraértelmezi az autó fogalmát és a felhasználók autózással kapcsolatos élményét. Az innovatív szoftvercsomagot az AutoTech: Detroit eseményen mutatta be a cég.

2024. június 14. 14:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30