Prim Hírek

Az új generációs távközlési hálózatok egyre-másra hoznak testközelbe – karnyújtásnyira helyett mondhatni: kattintásközelbe – látványos és gyorsan terjedő szolgáltatásokat. Elég csak az internettechnikára épülő telefon- és videóbeszélgetésre gondolni, vagy a mobiltelefonok képi virtuozitására és adattovábbítási képességeinek tökéletesedésére.

A trendet jól mutatja, hogy ma már egyes szegmensekben több noteszgépet adnak el, mint asztali változatot, a használók ezzel biztosítva maguknak a folyamatos hozzáférést, amely nélkül sokan totálisan elveszettnek hiszik magukat. A látványos fejlődés – a várakozások ellenére – nem fékeződik, a normális kimerülés helyett inkább tovább gyorsul: piacra penderülnek a mobilkészülékekre vagy noteszgépekre tervezett bravúrok, mint az útvonaltervezők, leválogatott hírküldések, klipösszefoglalók.
Arat a konvergencia, a szolgáltatásokban és a készülékekben egyaránt. Ránk zúdulnak az új távközlési fogalmak, mint a Triple-play (adat, hang és műsorjellegű tartalomszolgáltatás egy platformon), vagy a Unified Communication (tetszőleges készüléken – tehát mobilon, számítógépen, PDA-n - adat-, hang-, fax- és videotovábbítás).

A fő technikai-tartalmi csapásirányt ebben a bő választékban nehéz érvényesen felismerni. Úgy tűnik, talán a videóletöltések szolgáltató oldalai vezetik most a népszerűségi versenyt. Milliónyi alkalmi klipet töltenek le naponta a földrészek internetezői: itt nincs jelentősége a nyelvnek, a rövid (egy percnél ritkán hosszabbak) alkotások nem profi szerzők szimbolikájára épülnek, tehát mindenki számára érthető és feldolgozható tartalmakról van szó. A siker óriási, a pénz világa is felfigyelt a mindent elsöprő látogatási csúcsokra. A 2006-os év legnagyobb informatikai akvizíciója éppen az volt, hogy a Google felvásárolta a leglátogatottabb videotéka-oldalt, a YouTube-ot. Dollármilliárdokról beszélnek, a letöltési láz folytatódik. Videóegypercesek, filmkivágatok, akció-képtömörítvények (pl. gólok, vagy gyakrabban gólörömök) lepik el a monitorokat.

Hogyan reagál erre a legnagyobb hatású tömegkommunikációs eszköz, a televízió?

Úgy tűnik, nem igazán érintik meg a technikai-tartalmi változások. A jó öreg tévédoboz továbbra is adja a műsort, igaz, huszonnégy órában, rengeteg csatornán, természetesen felturbózott látványvilágon, de az alapkoncepció ugyanaz: a néző befogadja a profi és erősen kereskedelmi, tehát szórakoztatásra orientált programfolyamot. Voltak és vannak kísérletek ennek a – sokak szerint médiakövületnek tartott – intézménynek a megreformálására, de a próbálkozások rendre elenyésztek, a televízió önmagán belül, saját rendszerében hozott újításaival minden informatikai akciózást túlélt, visszavert.

Ez ideig. De most megjelent a láthatáron egy lehetőség, amely talán mégis átalakuláshoz vezethet. Ez pedig a digitális televíziózás.

A technikai részletek ismertetése nélkül arról van szó, hogy az elektronikusan felvett és tárolt – ez ma már alap-standard – műsort digitális jelfolyammá alakítják át, ezzel a hatékony és robusztus csatornakódolás következtében egyetlen földi analóg tv-csatorna helyén legalább négy digitális adás jele továbbítható. Így a műsorválaszték megsokszorozható. Egyben javul a hang- és képminőség, és – talán ez a lényeg – olyan új szolgáltatások startolhatnak el, amelyek analóg környezetben nem, vagy csak részben és rossz minőségben voltak megvalósíthatók. Ezek az új formák és elektronikus alakiságok többlet- vagy értéknövelő szolgáltatást hoznak a rendszerbe, olyat például, mint a többcsatornás hang, többnyelvű felirat, távszavazás, elektronikus műsorkalauz, szuperteletext, tv-képernyőn keresztüli közvetlen vásárlás vagy banki művelet végrehajtása. Vagyis: véglegesen és visszavonhatatlanul a televíziózás is interaktívvá tehető, a képernyő és a távirányító éppen úgy két- és sokirányú kommunikációs eszközzé válhat, mint az internet, vagy a telefon.

A digitális átállás folyamatát a kormány stratégia alkotásával, majd ehhez kapcsolódó jogi szabályozással kívánja vezérelni.

A stratégia első közzétett változata azt az aggodalmat kelti, hogy a tanulmány szerzői döntően infrastruktúra-váltásként kezelik a digitalizációt, egyszerű technológiai komplikációnak tekintik a platformcserét. A kormányzati feladat pedig ennél jóval több.

A majdani szabályozásnak nyíltan és határozottan fel kell vállalnia: minden jogi beavatkozásnak értelme és célja csak egy lehet, az, hogy az új médium a fogyasztók számára érzékelhető értéktöbblet megjelenéséhez vezessen. A kérdés csak az - a stratégiakészítés, majd a törvényalkotás folyamán is ebben várhatóak a legnagyobb viták -, hogy lehet-e a digitalizáció kihívásait és humanizációját önmagában kezelni, vagy csakis a teljes médiafogyasztás összefüggésrendszerében képzelhető el új és a szakma által is akceptált szabályozás?

Véleményem szerint a digitalizáció folyamatának menedzselése, értékalapú levezénylése nem valósítható meg az európai normákhoz igazodó új médiatörvény megalkotása nélkül. Ebben a törvényben kerülhetne meghatározásra a közszolgálati médiumok helye és szerepe az új platformok és műsorterjesztési lehetőségek összefüggésrendszerében, kialakítva a korszerű irányítási, ellenőrzési és normatív finanszírozási szabályozásokat.

Úgy gondolom, hogy a digitális televíziózás elterjedésének felgyorsulása alapvető hatást gyakorol majd a tartalomgyártásra és a tartalomfogyasztásra. Ennek már ma is tapasztalhatjuk első jeleit. Csak néhányat említenék. Például elérhetővé válik, hogy a fogyasztó ne csak passzív nézőként, hallgatóként részesülhessen a számára felkínált tartalomból, hanem aktív résztvevőként is: például maga állítsa össze a neki tetsző tartalomból a saját programját, megkereshesse az ehhez szükséges háttér-információkat.

A digitális átállás tehát minden háztartás számára kibővített műsorválasztékot, jobb adásminőséget és új, interaktív szolgáltatások igénybevételét biztosíthatja. Ezek a folyamatok világosan mutatják, hogy lényegi tartalomfogyasztási kérdésekről van szó. Hiányzik azonban a szabályozás, éppen úgy, mint az internet megjelenése idején.
A szabályozás alatt természetesen egy jó értelemben vett keretrendszert értek, nem pedig valamiféle korlátozást, szigorítást. Az egész világ küzd ezzel a kérdéssel, tehát nem csak magyar jelenségről van szó. Jönnek és jönnek az új technikák és lehetőségek, elsüllyednek régi formák, vadonatújak keletkeznek, de nem alakulnak ki tiszta és világos értékpontok, értékorientációk. Talán egyfajta törvényalkotói beavatkozás segíthetne, igaz, csak akkor, ha előtte megkísérli a hazai médiairányítás a jelenlegi tartalomkínálat számbavételét, a magyar élet- és munkatársadalom médiaigényeinek felmérését.

További nehézségekre is szeretném felhívni a figyelmet. A gondok nem csak a tartalom oldaláról, hanem technikai szempontból is jelentkeznek. Világosan kell látni, hogy a digitális televíziózásra való átállás nemcsak az államnak, hanem a nézőknek is jelentős beruházást jelent majd. Az analóg tartalmak vételére használatos vevőkészülékek nem alkalmasak a digitális szolgáltatások vételére. A mindenképpen szükséges kiegészítő adapter jelenleg az analóg készülékek árait megközelítő kiadást jelent a fogyasztó számára.

A fogyasztói kiadások problémakötegének megértéséhez még azt is hozzá kell tennünk, hogy a digitális televíziós szolgáltatások eddigi tapasztalatai azt mutatják: a potenciális fogyasztó nehezen meggyőzhető, és nem egykönnyen szánja rá magát a jelzett kiadások vállalására. Ennek valószínűsíthetően nem csak a pénz az oka, sokkal inkább arról van szó, hogy a néző rendszerint meg van elégedve a jelenlegi analóg szolgáltatások mennyiségével és minőségével.

Ezzel eljutottunk oda, ahova az internetszolgáltatási piac is már rég megérkezett. Vagyis oda, hogy lenne tartalom és hozzá használható kiforrott technika is, a fogyasztó viszont nem kér belőle. Vagyis úgy akar Netpolgár lenni, hogy maga szabja meg a kereteket, és nem tart igényt a globális tartalomipar grandiózus termékeire. Ezért kérdezem újra: a digitális átállás stratégiájának kidolgozása előtt (vagy helyett) nem a tartalom kérdéseivel kellene előbb foglalkoznunk, nem az értékorientált médiafogyasztás alternatíváit kellene most (és rögtön) vizsgálnunk?

Szerintem igen, és csak utána lenne érdemes foglalkozni a technikai kérdésekkel. Ha megfordítjuk a sorrendet, és először a műszaki előrelépésekre koncentrálunk, bekövetkezhet az, amit az internet fejlődésében is tapasztaltunk: a befektetők az igények felkeltését az extremitással, a primitív érzéki műfajok brutális piacra erőszakolásával próbálják megoldani.

Végezetül szeretnék kitérni még egy technikai kérdésre.

A Digitális Átállás Stratégia, mint idéztem, az információs társadalom hírközlési infrastruktúrájának, azon belül is a digitális műsorterjesztésnek a fejlesztését tűzi ki célul. Platformfüggetlen, technológiasemleges megoldásokat preferál. Úgy vélem azonban, hogy ma még beláthatatlan, milyen formátumok és eszközök lesznek végül is a nyertes, elfogadott rendszerek. Gondoljunk csak arra, hogy a mobilvilágban milyen változások játszódtak le. Minden, amit terveztek, az megbukott (pl. wap), és amire csak melléktermékként gondoltak, az piaci visszaigazolást kapott (pl. SMS). Ugyanez játszódhat le a digitális műsorterjesztés területén is. Ugyanis már most jelen vannak a kifejezetten a televíziós műsorterjesztés céljait szolgáló digitális platformok mellett az egyéb általános célú hozzáférést lehetővé tevő szélessávú technológiák is, mint például az ADSL, vagy az elképesztően nagy sávszélességekig továbbfejleszthető és a lakásokig is eljuttatható fényvezetős rendszerek.

Ehhez jönnek még a műholdas és kábeltelevíziós műsortovábbítási, illetve műsorszórási digitális technikák. Ebben a rikító technikai tarkaságban és egymásra épülő rendszerekben a szabályozás eleve nagyon kis mozgástérrel rendelkezik. Előre látható - a feltételek adottak ehhez -, hogy a piaci szereplők technikai kerülőutakat dolgozhatnak ki, ha részükre hátrányosnak ítélt szabályozás kerül megvalósításra. A rendelkezésre álló eszközök és technikák átstrukturálásával mindig képesek lesznek az érvényes szabályozás felülírására, megkerülésére. Természetesen nem állítom, hogy vannak ilyen szándékok, de a túlzottan infrastrukturális médiaszemléletnek számolnia kell ezzel az eshetőséggel is, szemben – a felfogásom szerint helyes – értékközpontú tartalomszolgáltatással.

Végezetül hadd tegyek egy határozott kijelentést: úgy vélem, az elmúlt évtizedben az informatika, a távközlés és a konvergáló elektronikus média társadalomformáló erejű változásokat eredményezett. Bátran kijelenthető, hogy technikailag lehetővé vált az információ, a széles értelemben vett emberi tudás minden formájának digitalizálása, s ennél fogva tárolása, feldolgozása és szállítása.

Vagyis létrejöttek a tudásalapú társadalom infrastrukturális alapintézményei.

Sajnálatos, hogy a Digitális Átállás Stratégia (a MEH honlapján olvasható) csak ezeknek a struktúráknak a kezelésével foglalkozik, a tartalmi alapkérdések szabályozását nem vállalja fel. Ez a szemlélet és gyakorlat nem ad értelmezhető válaszokat a jövő nagy médiapolitikai kérdéseire. Úgy hírlik kormányzati körökből, hogy a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia lesz majd hivatott a hiány pótlására. De ebből még nem láttunk egy sort sem.