Monopólium-ellenes Uniós eljárás indulhat az Intel ellen is

Milkovits Gábor, 2007. január 17. 22:08
A Wall Street Journal értesülése szerint az ügyben 2000 óta vizsgálódó illetékesek arra kérték fel Neelie Kroes-t, az EB Versenyügyi Biztosát, hogy indítson hivatalos eljárást az Intel ellen, vagy pedig ejtse az ügyet.
A WSJ hírforrásai szerint Kroes a döntés meghozatala előtt további anyagokat kért az ügyről. Több mint 6 éve az AMD kérte a vizsgálat elindítását az Európai Uniótól, mivel állításuk szerint a piacvezető Intel megtagadott nagyobb volumenű megrendelés esetén szokásos árkedvezményeket olyan cégektől, akik egy bizonyos mértéken, többnyire 20%-on felül vásároltak a rivális AMD-től. Az EU illetékes szervei és az EB rendkívül óvatosan és körültekintően járnak el az ügyben, mivel éppen a Versenyügyi Biztos nyilatkozott úgy, hogy az Intel esete még a 10 éve húzódó Microsoft-eljárásnál is összetettebbnek és bonyolultabbnak ígérkezik. Kroes arról egyelőre nem beszélt, hogy hozzávetőleg milyen hosszú gondolkodás után hozza majd meg döntését.

Hasonló üzleti gyakorlat gyanúja miatt tavaly év elején a dél-koreai versenyhivatal (KFTC) nyomozói vizsgálódtak az Intel ottani irodáiban. A nyomozás jelenleg is folyik, Chuck Malloy az Intel részéről pedig a cég teljes együttműködési szándékáról biztosította az illetékeseket.
Kulcsszavak: EU jog Intel

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csökken a magyar vállalkozások száma, a MI pedig alig várja, hogy ezen lendítsen

Csökken a magyar vállalkozások száma, azaz a megszűnések és felszámolások meghaladják az újonnan alapított cégek számát, amelyek hátterében a nem elég körültekintő üzleti tervezés, vagy akár a nem hatékony munkafolyamatok állhatnak – derül ki a Billingo, az egyik leggyakrabban használt, online számlázóprogramot fejlesztő hazai cég összefoglalójából. 

2024. június 23. 13:54

Különleges naperőmű kezdte el működését Környén

Egyre több magyarországi iparvállalat tesz komoly lépéseket, hogy zöldebbé tegye energiafogyasztását. Számukra azonban kihívást okozhat, hogy az időjárásfüggő naperőműveket hogyan integrálják költséghatékonyan rendszereikbe. 

2024. június 23. 10:22

1 millió eurós befektetést kapott egy magyar fenntarthatósági startup

Jelentős összegű befektetést kapott a denxpert EHS&S software nevű magyar startup, amely környezet- és munkavédelmi, illetve fenntarthatósági adatok gyűjtésében, kezelésében és auditbiztos reportolásában segíti a vállalatokat. A régióban piacvezető cég skálázásra és nemzetközi terjeszkedésre használja majd az Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC) és a Sofia Angel Ventures (SAV) közös befektetését. 

2024. június 22. 12:10

K&H: példaszerű szövetség a mesterséges intelligencia-fejlesztés terén

A természetes emberi beszéd működésének alaposabb megértését célozza az a kutatási együttműködési megállapodás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a K&H Csoport képviselői írtak alá. A kutatási együttműködés célja a természetes nyelvi megértés finomítása és integrációja olyan, minden K&H-ügyfél számára elérhető digitális asszisztens számára, amelynek a működése mesterséges intelligencián (AI) alapul.

2024. június 22. 10:29

Alelnököket választott a Magyar Marketing Szövetség

A szövetség a marketing szakmai, illetve társadalmi szerepének további mélyítését tűzte ki célul, ennek érdekében a közösségi munka szervezése, a nemzetközi kapcsolatok koordinálása, az edukációs projektek, valamint a vállalati és partnerségi kapcsolatok területén a jövőben három alelnök támogatja majd a szövetség tevékenységét.

2024. június 21. 18:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02