Steve Jobs víziója a másolásvédelem nélküli zenékről

Genda Csongor Zoltán, 2007. február 7. 18:38
Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatójának a tegnapi napon az interneten közzétett értekezésében az olvasható, hogy ő egyáltalán nem ért egyet az audiófájlok másolásvédelmével, és a kiadóknak is azt javasolja, hogy hagyjanak fel a DRM-technológia alkalmazásával.
Steve Jobs rávilágított arra, hogy a CD-lemezeken értékesített zeneszámokat nem látják el másolásvédelemmel, ami az összforgalomnak hozzávetőlegesen a 90%-át teszi ki, és csupán az online áruházakban fellelhető audiotartalmakra vonatkozik a DRM-szabályozás. A számítógépgyártó első embere a "Thoughts on Music" (Gondolatok a zenéről) című közleményében kifejti azon álláspontját, miszerint az efféle korlátozó megoldások soha nem váltották be a hozzájuk fűzött nagy reményeket, és nem alkalmasak a kalózkodás visszaszorítására.

Jobs elmondta még, hogy az Apple-re is a négy nagy kiadó (Universal, Sony BMG, Warner Music és az EMI) kényszerítette rá a másolásvédelmi technológia alkalmazását, és szerinte az európai fogyasztóvédőknek inkább azokat kellene támadniuk, mintsem az iTunes-t kritizálniuk. Az Apple-vezér kijelentette, hogy ő örülne a legjobban annak, ha a zeneipar nem követelné meg többé a DRM-et, s így a felhasználók a letöltött audiofájlokat bármely MP3-lejátszóra átmásolhatnák.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32