A lövöldözős játékok javítják a látóképességet

Genda Csongor Zoltán, 2007. február 7. 22:32
Sokat olvashattunk az utóbbi időben arról, hogy az erőszakos játékok felelősek az agresszív viselkedésért, azonban egy nemrég közzétett tanulmány azok pozitív hatásairól is beszámol.
A New York-i Rochester egyetem kutatóinak a kísérlete azt igazolja, hogy a lövöldözős játékok javítják a látóképességet és a stratégiai gondolkozás hatékonyságát is fokozzák. A szakértők olyan fiatalokat választottak ki, akik már jó ideje nem játszottak hasonló game-eket, a kísérlet megkezdése előtt pedig megvizsgálták azok látását. Az elkövetkezendő egy hónap során a csoport egyik fele Unreal Tournamentet, a másik fele pedig Tetriszt kellett hogy játsszon napi legkevesebb egy órán át. A harminc nap leteltével ismét szemvizsgálatnak vetették alá a tesztszemélyeket, az eredmények pedig azt mutatták, hogy az Unreal Tournamentes csapat látási képességei mintegy 20%-kot javultak, a tetriszeseknél viszont nem észleltek változást a szakemberek.

Daphne Bavelier, a kísérlet vezetője azt a következtetést vonta le végül, hogy a lövöldözős játékok pozitív módon hatnak az agy működésére, és fokozzák a kognitív valamint a látóképességeket.
Kulcsszavak: egészségügy játék

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52