Az IVSZ szerint létfontosságú a szerzői jogdíjak rendszerének reformja

forrás Prim Online, 2007. február 13. 17:02
A Szerzői Jogdíjakkal Kapcsolatos Reform Szövetség (CLRA) tagjai az Európai Bizottság elnökéhez, José Manuel Barrosóhoz szóló nyílt levélben sürgetik az Európai Unión belül a szerzői jogok mielőbbi szabályozását.
Közös, nyílt levélben fordultak a Szerzői Jogokkal Kapcsolatos Reform Szövetség (CLRA) tagjai az Európai Bizottság elnökéhez, José Manuel Barrosóhoz, amelyben aggodalmukat fejezik ki a szerzői jogdíjfizetési rendszer reformjának elhalasztása miatt. Az európai IKT (infókommunikációs technológiai) iparági szövetségek, valamint a legnevesebb hardvergyártók – köztük az Intel, az Apple, a Sony, a Nokia és a Philips – vezetői által is aláírt levél arra figyelmezteti a bizottság elnökét, hogy az elvileg egységes európai piacon a kontinens technológiai szektora kiszámíthatatlan gazdasági környezetben kénytelen működni, illetve a jogtalan díjak túlzott és egyre növekvő mértékével is meg kell küzdenie.

„Tarthatatlan, hogy a vásárlók akár nyolcszorosan fizetik meg a szerzői jogdíjat” – mondta Kovács Zoltán, a CLRA egyik tagszervezetének, az EICTA-nak elnökségi tagja, az IVSZ elnöke. A jelenlegi szabályozás következtében az Európai Unióban 2006-ban mintegy 1,53 milliárd szerzői jogdíj folyt be, amely összeg 2007-ben becslések szerint 1,76 milliárd, míg 2008-ban 2 milliárd euró felett várható. Elemzések szerint minden egyes beszedett jogdíj euró az eladások számának és az iparági versenyképesség csökkenése révén kéteurónyi veszteséget okoz. 

„Célunk egy egységes, átlátható rendszer kialakítása, amelyben a jogdíjak kiszabása, beszedése és elosztása igazságosabb módon történhet. Az új szabályozás mind a hardvergyártók, mind a szellemi termékek szerzőinek érdeke, hiszen a nagy piaci szereplők pozíciójukat kockáztatják, ha olyan díjakat kell fizetniük, amelyeket más versenytársaknak nem. A szellemi jogok védelme a piacgazdaság működésének sarokköve, amely védi, de egyben ösztönzi is az új termékek és szolgáltatások fejlesztését, a kreatív tartalmak létrejöttét” – tette hozzá Kovács.

Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság decemberben váratlanul visszavonta az egységes szerzői jog szabályozására tett javaslatot, amely kidolgozását már 2005 óta sürgeti Charlie McCreevy, a bizottság belső piacokért és szolgáltatásokért felelős biztosa. Jóllehet a műsoros és üres audiókazetták után egységesen már 1961 óta kell bizonyos díjat fizetni, a ma forgalomban lévő digitális eszközök, sokszorosító és másológépek után az unió egyes tagországaiban eltérő mértékű szerzői jogdíjat kell leróni. A jövőben várhatóan tovább szélesedik a jogdíjfizetési kötelezettség alá eső termékek köre, így például a mobiltelefonok és a digitális fényképezőgépek is ide tartozhatnak. Ez azt jelenti, hogy egy háztartás sokszorosan fizet szerzői jogdíjat, hiszen egyrészt a műsoros CD-k, DVD-k, másrészt az azok lejátszására és másolására alkalmas CD-, DVD- és MP3 lejátszók, valamint az üres lemezek és memóriakártyák árában is érvényesítik a forgalmazók a szerzői jogdíjakat. Ráadásul a jogdíjak elosztása országonként változik (például egy 180 perces videokazetta ára Németországban kb. 70 Ft, míg Dániában kb. 500 Ft jogdíjat tartalmaz), egy tanulmány szerint pedig a jogdíjakból származó bevételek 20%-a a beszedés adminisztrációjára megy el.
Kulcsszavak: jog IVSZ

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30