Nonstop programozóverseny: február 23-ig lehet jelentkezni

MTI Sajtóadatbank, 2007. február 16. 10:43
Immár hetedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nemzetközi 24 órás programozó versenyét, május 4. és 6. között a BME informatika épületében - adták hírül a szervezők.
A versenyre február 23-ig lehet jelentkezni a www.challenge24.org című honlapon, ehhez a regisztrációs űrlap kitöltése és egy angol nyelvű önéletrajz elküldése szükséges.

Ezután a regisztrált csapatoknak ötórás online selejtezőn kell részt venniük március 3-án. A mezőnyből az előválogatón legjobban teljesítő 30 csapat kap meghívást a 24 órás döntőbe.

Az ötezer eurós (körülbelül 1 millió 260 ezer forint) összdíjazású nonstop versenyen részt vevő háromfős csapatoknak a külvilágtól teljesen elzárva, 24 óra leforgása alatt kell megoldaniuk több összefüggő programozási feladatot, amelyeket idén a korábbi versenyek nyertes csapatai állítanak össze.

Az előző évekhez hasonlóan a megmérettetés ez évben is a felkészültség, a kreativitás, az állóképesség és legfőképpen a hatékony csapatmunka próbája lesz.

Az internetes előválogatóra tavaly minden eddiginél több, 309 csapat jelentkezett. A résztvevők 24 országból érkeztek, az európai csapatokon kívül többek között az Egyesült Államokból, Iránból, Indiából, Kínából és Bangladesből is.

A szervezők remélik, hogy a májusi versenyen az új indulók mellett régi ismerősöket is üdvözölhetnek.
Kulcsszavak: verseny BME

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AI már a konyhaajtón kopogtat

Az újgenerációs Samsung háztartási eszközök többek közt a konyha fogalmát is újraértelmezhetik a mesterséges intelligencia segítségével. Az AI lehetőségeknek és SmartThings funkcióknak köszönhetően számos konyhai készülékünk még hatékonyabban végezheti feladatait. 

2024. június 15. 18:17

Az AS5402T elnyerte a PCMAG „Editor’s Choice” díját

Az ASUSTOR AS5402T modelljét a PCMAG ismét „Editor’s Choice” kitüntetéssel díjazta. Az ASUSTOR idén számos nagyra értékelt zászlóshajó NAS-modellt dobott piacra, beleértve – de nem kizárólagosan – az AS5402T is. 

2024. június 15. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30