Elektronikus ügyintézés már a szakképzés területén is

forrás Prim Online, 2007. április 3. 13:05
Az elektronikus ügyintézés újabb lendületet kapott az Oktatási és Kulturális Minisztérium jogelődje által kiadott, a szakmai vizsgákra vonatkozó 20/2004. (VII. 27.) OM számú rendelkezésének köszönhetően, amelynek célja a számítógépes nyilvántartás bevezetése és a szakmai vizsgákra vonatkozó vizsgaösszesítő adatszolgáltatások továbbításának elektronizálása volt.
Az új infrastruktúra kialakítására és a vizsgaösszesítő adatok elektronikus aláírással történő hitelesítésére a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) jogelődje nyílt közbeszerzési eljárást írt ki, amelyet a közösen pályázó NetLock Kft., Magyarország vezető PKI rendszerintegrátora és a Program Produkt Kft. nyert el. A NetLock és az NSZFI szerint a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló rendelkezés gyakorlati megvalósítása újabb előrelépést jelent az elektronikus aláírás gyakorlati alkalmazásában. Az elektronikus vizsganyilvántartás közel két éve jól működő rendszere méltó példája lehet a hazai elektronikus ügyintézésnek és azt bizonyítja, hogy az elektronikus aláírás alkalmazásával jelentősen felgyorsult és egyszerűbbé vált a vizsgaösszesítő adatszolgáltatások beküldési folyamata, a vizsgaszervezők pedig jelentős posta- és papírköltséget takaríthatnak meg. Az elektronikus aláírással hitelesített vizsgaösszesítő adatszolgáltatások bármikor visszakereshetők, ellenőrizhetők – nem beszélve a biztonságos és kis helyigényű elektronikus tárolásról.

Az adatküldés – mely a 2005. július 1-ét követően szervezett szakmai vizsgákra vonatkozik – mind az iskolai rendszerű, mind az iskolarendszeren kívüli szakmai képzést lezáró szakmai vizsgák, illetve valamennyi OKJ szerinti szakképesítés szakmai vizsgáját követően kötelező, mind a 21 szakmacsoport vonatkozásában. A rendelet előírja, hogy a központi nyilvántartáshoz megküldendő adatokat kizárólag elektronikus úton, legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentumként kell eljuttatni az NSZFI részére, mégpedig a vizsga befejezését követő harminc napon belül. A vizsgaösszesítő elektronikus űrlapok elektronikus aláírással való hitelesítését az NSZFI által biztosított NetLock eszköz végzi, a vizsgaszervezők munkáját pedig a NetLock kedvezményes Vizsga Csomagja támogatja.

A kialakított rendszer egy országos vizsganyilvántartás, mely az ország egész területére vonatkozóan a szakmai képzés lezárását követő szakmai vizsgákkal kapcsolatos statisztikai adatokat tartalmazza, mely végső soron a szakképzéssel kapcsolatos kormányszintű döntés-előkészítéshez tud adatokat szolgáltatni.

Az NSZI honlapján rendelkezésre áll egy webes felület, ahol az aláírt dokumentumokat a vizsgaszervezők el tudják juttatni a feldolgozói felületre, valamint két segédprogram, melyből az egyik a képző intézményeknek a vizsgaszervezők felé történő adatküldését biztosítja, míg a másik azon „óriás vizsgaszervezőknek” nyújt segítséget, akik évente több ezer vizsgát szerveznek és már bizonyos informatikai háttérrel rendelkeznek. Ez utóbbiaknál lehetőségük van arra, hogy saját rendszerükből átkonvertáljanak adatokat a segédprogramba. A legalább fokozott biztonságú aláírással ellátott dokumentumok a feldolgozói programba kerülnek, ahol az ellenőrzéseket követően megtörténik azok elfogadása. Minden értesítés automatikus e-mail formában történik.

Az adatok feldolgozását követően kereshető formában egy „Virtuális irattár” áll a felhasználók rendelkezésére, valamint szakminisztériumonként megtekinthetők az adatok, ahol a legapróbb részletekig elemzést ad a rendszer.

A rendszer időben rendelkezésre állt az adatszolgáltatások fogadására, biztonságosan és kiválóan működik. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vizsgaszervezők nem idegenkednek az elektronikus adatküldés módszerétől, inkább az a probléma, hogy bár az intézet honlapján 2005. áprilisától a megfelelő tájékoztatás olvasható volt, a vizsgaszervezők elodázták a digitális aláírások beszerzését, nem számolva azzal, hogy a hitelesítés szolgáltatóknak időre van szükségük az igények kielégítésére.

Az adatszolgáltatás kialakított rendszerének előnyei:

ˇ    Minimális eszközigény a szolgáltató részéről
o    Tanúsítvány beszerzése
o    Internet böngésző biztosítása
ˇ    Az adatbevitel segítése, online ellenőrzés
ˇ    Az adatok elektronikusan kerülnek aláírásra és tárolásra
o    Nincs szükség papírra, adathordozóra
o    Alacsonyabb fenntartási költségek
o    Gyors visszakeresés
o    Az elfogadott adatszolgáltatásról automatikus értesítést kap az ügyfél, mellékelve az általa aláírt és elfogadott adatszolgáltatást, melyet dokumentumként tárolhat.

Abban az esetben, ha valaki a web-es felületen kívánja teljesíteni adatszolgáltatási kötelezettségét – ami nem ajánlott – azzal a hátránnyal találkozik, hogy a webes felület folyamatos és biztosan befejezett adatbevitelt igényel.

Az adatszolgáltatás a vizsgaszervezők, az oktatást végző képzők, és a hallgatók adatait tartalmazza, mely igen sok hasznos adattal segíti az érdeklődőket. (pl. a végzettek megoszlása szakképesítésenként, megyei, régiónkénti, előképzettség, korcsoport szerinti megoszlásban; a képzések finanszírozási kérdései stb.) Az adatok egy helyen történő összesített nyilvántartása számtalan előnnyel jár, pl.
ˇ    Választ lehet kapni a hiányszakmákra, például melyekből vizsgáznak a legkevesebben stb.
ˇ    Adott szakképesítések megszerzésénél, mely vizsgaszervezőnél, megyében vagy régióban a legnagyobb a támogatottság, stb.

A NetLock Kft. a vizsgaösszesítő lapok megküldésének sajátosságait figyelembe véve állította össze kétféle VizsgaCsomagját, amely tartalmaz minden olyan elemet, ami az elektronikus hitelesítéshez szükséges. A két VizsgaCsomag közötti különbség az, hogy az Alap VizsgaCsomagnál az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges kulcspár a számítógép merevlemezén, míg a Biztonsági VizsgaCsomag esetén a kulcspár egy chipkártyán kerül tárolásra. A chipkártya használata magasabb biztonsági fokozatot jelent, mert az csak PIN kóddal együtt használható. További előnye, hogy teljes mobilitást tesz lehetővé, így segítségével nem csak egy adott gépen lehet elektronikusan aláírni.

A csomagok által tartalmazott fokozott biztonságú személyes aláíró tanúsítványok személyhez kötődőek. Az aláírás jogának átadása tilos, éppen ezért célszerű egy intézménynek legalább két személy részére beszereznie a tanúsítványokat. Alap VizsgaCsomag igénylése esetén a tanúsítványok a szükséges azonosító dokumentumok NetLock Kft.-hez történő megérkezését és a díj kiegyenlítését követő rövid időn belül elkészülnek. A Biztonsági VizsgaCsomagnál ez az idő átlagosan két hét.

sajtóközlemény

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32