Fiatalok a fókuszban az Információs Társadalom Világnapján

forrás Prim Online, 2007. május 16. 17:48
Május 17-én az International Telecommunications Union (ITU) az információs társadalom kialakulását ünnepli. 2007-ben az ITU ezt a napot a gyerekeknek szenteli, "Gyerekek és Telekommunikáció" névvel. Az ITU 2003-ban elfogadott elvi deklarációja olyan világot képzel el, ahol "bárki létrehozhat, hozzáférhet, használhat és megoszthat információt és tudást, lehetővé téve ezzel, hogy egyének, közösségek és népek minden képességüket kihasználva járuljanak hozzá a fenntartható fejlődéshez és az életminőség javulásához".
2007. május 17-én az ünneplés középpontjában a gyerekek állnak, akik a telekommunikáció eszközeit fejlődésük elősegítésére használhatják. Magyarországon a Kék Vonal, a Child Helpline International, a gyerektelefonok világszövetsége tagszervezete csatlakozik az ITU ünnepéhez. A gyerekek minden társadalomban a leginkább kiszolgáltatott korcsoport, akik egyedül a legkevésbé képesek jogaik és érdekeik érvényesítésére. De nem szükséges, hogy magukra maradjanak gondjaikkal: a segítség csak annyira van messze, amennyire egy telefon, vagy egy computer, tárcsázhatják az ingyen hívható számot, vagy e-mailt írhatnak. A Kék Vonal segít. 06 80 505 000, emil@kek-vonal.hu, www.kek-vonal.hu , A Child Helpline International-hez a világ mintegy 150 országában kapcsolódó gyerektelefon szolgálatok évente tízmillió hívást fogadnak. 2006-ban Kék Vonal Gyermek és Ifjúsági Telefonszolgálat közel százötvenezer hívást fogadott gyerekektől és fiataloktól. A hívások indítéka a bántalmazástól és elhanyagolástól a párkapcsolati, családi és iskolai problémákon át a kortárs durvaságig és magányig terjed.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az eseménnyel kapcsolatos közleményében kifejtette, hogy általában a fiatalok azok, akik a legokosabb és leggyümölcsözőbb módon használják az info-kommunikáció vívmányait, emellett pedig az ilyen vívmányokhoz hozzájutó gyermekek és fiatalok gyorsabban haladnak a tudás megszerzésében, és könnyebben is hidalják át a kommunikációs szakadékokat is. Éppen ezért Ban Ki Mun személy szerint is arra kívánja ösztönözni a világ politikai vezetőit, valamint a technológiai vállalatokat, hogy együttműködve dolgozzanak ki az említett célcsoport info-kommunikációs hozzáférési lehetőségeit javító megoldásokat.

Az ENSZ-szel illetve az UNESCO-val együttműködve a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) az idén szintén a fiataloknak az információs társadalomba, illetve annak fejlődésébe történő bekapcsolását helyezi tevékenységének homlokterébe. Az ITU 2003 óta folytat ilyen programot, amely elsősorban a kapacitásnövelésre, az oktatásra, illetve a munkatapasztalatok megszerzésének biztosítására helyezi a hangsúlyt. Ennek része a „YES” („Youth Education Scheme - Fiatalok oktatási terve”) ösztöndíj is, amellyel főként a jövő távközlési és kapcsolódó iparági vezetőit szeretnék kinevelni a javarészt a fejlődő országokból jött diákokból.

Május 17-e egyúttal az 1865 óta működő ITU alapításának napja is, amelyet egészen 2006-ig a Távközlés Világnapjaként ünnepelnek.

Az ”információs társadalom” a társadalomtörténet legújabb szakaszának leíró fogalma. A 20.század második felében a legfejlettebb országok fokozatosan „léptek át” az információs társadalomba, és néhány évtizeden belül várható, hogy a Föld lakóinak nagyobb része az akkorra már globálissá lett információs társadalomban él és dolgozik majd.  Az ezredfordulóra az információs társadalom fogalmának használata rendkívül kiterjedtté vált, és már nemcsak a társadalomtudomány szótárában mindennapos, hanem előszeretettel nyúlnak hozzá a politikai tervezés és politikai marketing vagy az üzlet világának szereplői, és diadalmasan elterjedt az írott és az elektronikus média nyelvében is. Azonban éppen emiatt a hirtelen jött népszerűség miatt a kifejezés tartalma „felhígult”, használatakor egyre több ellentmondáshoz, megoldatlansághoz jutunk. Nem árt felidézni a szóösszetétel kialakulásának körülményeit.


Az információs társadalom szószerkezet, ahogyan ma használjuk, az 1960-as évek elejének japán társadalomtudományában bukkant fel először. A kifejezés japán változata (joho shakai, johoka shakai) Kisho Kurokawa, a híres építész és Tadao Umesao, a neves történész-antropológus 1961-es beszélgetései során születik meg.  Írásban, egy tanulmány címeként 1964 januárjában jelenik meg először: a szerző ugyan Jiro Kamishima, de címet a szerkesztő, Michiko Igarashi adja a tanulmánynak (Az információs társadalmak szociológiája, Sociology in information societies).

Az első angol nyelvű előfordulás 1970-ből való, és szintén Yoneji Masuda nevéhez kötődik, aki egy (ugyanabban az évben nyomtatásban is megjelent) konferenciaelőadásban használja a kifejezést. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az (angol nyelvű) információs társadalom irodalom ne tekintene vissza ennél korábbi előzményekre: csak éppen más kifejezést használtak az új társadalmi-gazdasági minőségre: a „poszt-indusztriális társadalom” (post-industrial society) illetve a „fehérgalléros forradalom” (white-collar revolution) fogalmát.

A hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig úgy tűnt, hogy a posztindusztriális társadalom fogalma lesz a nagy társadalmi átalakulás leírására használt gyűjtőkategória, de a fogalom egyre ellentmondásosabb, egyre homályosabb lett. A száguldó technológiai forradalom újabb és újabb „csodáinak”, illetve az azokról tudósító médiának köszönhetően a kilencvenes évek közepére az információs társadalom fogalmának „akusztikáját” nem a szociológiai-társadalomelméleti modellek, hanem a technológiához való egyre erősebb kötődés határozta meg. Ezzel a leegyszerűsítő és leszűkítő, a fogalom eredeti jelentésétől mérföldekre távolodó „információs társadalommal” szemben teljes joggal vetődhetett fel, hogy épp a lényeg sikkad el benne. Hiszen az információs társadalom valódi dimenziói nem a távközlés és nem is a számítástechnika körül keresendők, hanem az oktatás, a tudomány, az innováció, az (új) gazdaság, a tartalom (content), a kultúra felől járhatók be.

És hogy miért is fontosak ezek a területek? A bizonytalan, tétova, dezorientált, jövőkép-nélküliségbe merevedő társadalom számára le kell tudni fordítani a kihívásokat mindennapi élethelyzetekre. Közérthetően el kell tudni magyarázni, hogy mi a „teljes kép”, a „big picture”. Mi a fősodor, mi a tét, hol vannak a veszélyek, hol vannak a beavatkozási pontok. El kell tudni mesélni, merre tart a világ, mik a legjobb és a legrosszabb gyakorlatok. Fel kell ismertetni a társadalom minden egyes tagjával, hogy épp az „ő” információs társadalmáról beszélünk: ki-ki saját és családja jövőjével gazdálkodik, amikor döntést hoz avval kapcsolatban, hogy mibe ugrik bele és miből marad ki.

Magyarországon ebből a hatalmas munkából közel tíz éve igyekszik kivenni részét a Műszaki Egyetemen működő Információs Társadalom és Trendkutató Központ. Az ITTK, mint egyetemi kutatóintézet az információs társadalom, internet szerteágazó témáinak alap- és alkalmazott kutatásával foglalkozik, miközben minden lehetséges eszközt felhasznál a tudatosítás érdekében: működteti a téma legrégebbi elektronikus heti hírlevelét, a lassan négyszázadik számát elérő INFINIT-et, 2001-ben negyedéves társadalomelméleti folyóiratot indított Információs Társadalom címmel, illetve könyvsorozatot hozott létre, valamint szakmai klubokat, konferenciákat is szervez – a tudatosságra azonban az eddigieknél is nagyobb szükség van.

Ha az információs társadalom napja csak kicsit segít abban, hogy néhányukkal megérteti: az információs társadalom nem alacsony szintű, kipipálható közpolitikai feladat, hanem a kormányzás egészét átható stratégiai imperatívusz. Nemcsak a társadalmat változtatja meg, hanem azt a módot is, ahogyan politikát csinálunk, egyetemet vagy közintézményt vezetünk. Korszerű tudásra, friss módszertani arzenálra, a nemzetközi standardok átvételére, mindenoldalú fiatalításra van szükség: minél később megy végbe az őrségváltás, annál több maradandó kárt okoz a Múlt. Márpedig az információs társadalom a jövőről szól, az év többi 364 napján is.

Információs Társadalom és Trendkutató Központ: http://www.ittk.hu

Az ITTK alapítójának, Z. Karvalics Lászlónak jegyzete a témáról az INFINIT hírlevélben:
http://www.ittk.hu/infinit/2007/0517/inftarsnap.html

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Különleges installációval ünnepli a Föld napját a Prologis

Különleges installációval ünnepli a Föld napját a Prologis magyarországi csapata. A vezető logisztikai ingatlancég a Prologis Park Budapest-Sziget II-ben egy 350 négyzetméteres festménnyel emlékezik meg a környék állat- és növényvilágáról, ezzel is felhívva a figyelmet a fenntarthatóság és az élővilág tiszteletben tartásának fontosságára.  

2024. április 22. 19:32

Az AOC a Graphic Pro U3 sorozattal erőt ad az alkotóknak

A kijelzőspecialista AOC büszkén jelenti be a kreatív szakemberek egyedi igényeihez gondosan kidolgozott új monitorcsaládját. A kivételes színhűségével, élvonalbeli funkcióival és elegáns, díjnyertes dizájnjával az AOC Graphic Pro U3 sorozat forradalmasítja a fotósok, vizuális művészek, tervezők, szerkesztők, műsorszolgáltatók, producerek és játékipari szakemberek munkáját. 

2024. április 22. 17:50

A szombati kiszállítás bevezetése után aznapi csomagautomatás kiszállítással erősít az eMAG

Jelentős logisztikai fejlesztésekkel segíti az eMAG a Budapesten és Pest vármegyében élő ügyfelek kiszolgálását: az online áruház a hétköznap délig leadott megrendeléseket várhatóan még aznap több mint háromszáz, a térségben működő easyboxba szállítja ki. Az új szolgáltatás a platformon aznapi kiszállításra jelölt termékekre vonatkozik.

2024. április 22. 16:07

Új területen erősít az OTP Mobil

Tovább bővültek az OTP Mobil által kínált innovatív fizetési lehetőségek, így már nem csak a Simple alkalmazás és a SimplePay megoldások előnyeit élvezhetik a felhasználók. A fintech vállalat ugyanis felvásárolta a HelloPayt, amely elsősorban vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek és fesztiválok fizetési rendszereit üzemelteti.

2024. április 22. 14:31

A napenergia-innovátor TSS4U az ABB technológiáját használja

A hollandiai TSS4U innovatív, szigetüzemű napenergia-rendszereket szállít világszerte kritikus alkalmazásokhoz, így segítve a vállalatokat abban, hogy a dízelgenerátorokat fenntartható energiával váltsák ki. Távközlési tornyok, olaj- és gázipari létesítmények, valamint víztisztító telepek energiaellátása támaszkodik a TSS4U napelemes rendszereire, amelyek a legmagasabb követelményeket támasztó környezetben is megbízható energiatermelést biztosítanak.

2024. április 22. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50