Jó évet zárt a British Telecom

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 18. 08:11
Jó eredményekkel zárta üzleti évét a British Telecom, nyeresége a várakozásoknak megfelelően nőtt. A társaságnál csütörtökön azt is bejelentették, hogy a széles sávú szolgáltatások piacán átvették a vezetést a Virgin Mediától.
Az adózott eredmény az elemzők várakozásaival összhangban 477 millió font volt a márciussal zárult, utolsó üzleti negyedévben, 11 százalékkal több az egy évvel korábbi 431 milliónál. A bevétel 3 százalékkal 5,29 milliárdra nőtt. A márciussal végződött üzleti év egészében az adózott eredmény 84 százalékkal 2,85 milliárd fontra, a bevétel 3,7 százalékkal 20,2 milliárd fontra nőtt.

A BT-nél azt is bejelentették, hogy 2,5 milliárd font értékben részvény-visszavásárlási programot indítanak, az akció két éven belül zárul.

A többi távközlési céghez hasonlóan a BT-nél is csökkent a hagyományos vezetékes üzletágban a bevétel, 3 százalékkal, jelentősen nőtt viszont a széles sávú szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek száma. A bevétel ebben az üzletágban 28 százalékkal emelkedett.

A vállalat a továbbiakban is számít eredményének és bevételének javulására, elsősorban a vállalati széles sávú internet- és információ technológiai szolgáltatások bővülésének köszönhetően.
Kulcsszavak: +céginfo BT

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32