A Silverthorne a legjelentősebb termék a Pentium bevezetése óta

Széll Zoltán, 2007. június 10. 18:27

Paul Ottelini az Intel elnöke (CEO) a német ’Frankfurter Allgemeine Zeitung’ (FAZ) újság riporterének egy interjúban elmondta, hogy az érkező mobil ’Silverthorne’ processzor jelentősége a vállalat eredeti 8088 CPU-jának és az 1994-ben bevezetett Pentium processzorának jelentőségével vetekszik.

Az új Intel processzor, az ultra-hordozható eszközökhöz fejlesztett ’Silverthorne’ létezését az Intel az áprilisi ’IDF 2007 Tavasz’ (Beijing) fejlesztőkonferencián erősítette meg. Az új processzor azonban csak 1 év múlva mutatkozik be a piacon mobiltelefonokban és két más termékkategóriában. Ezért az új processzor részleteit a vállalat még nem hozta nyilvánosságra.

 Paul Ottelini úgy véli, hogy a ’Silverthorne’ az egyik legjelentősebb termék az Intel eddigi történetében. „Az új Silverthorne lapka jelentősége csak a 8088, vagy a Pentium processzoréhoz hasonlítható. Ottelini elmondta, hogy a vállalat reményei szerint a 45nm-es Silverthone termékcsalád a mobiltelefon piac 10-20%t foglalhatja el.

 Az Intel már korábban bejelentette, hogy a Silverthone 2008.-ban a ’McCaslin’ platform részeként mutatkozik be. Az új processzor helyettesíti az áprilisban bevezetett A100 és A110 UMPC CPU-kat, amelyek órajele jóval alacsonyabb (600 és 800MHz) mint a Dothan magon alapuló 90nm-es Pentium M processzoré. A 45nm-es Silverthone lapka sebessége hasonló, mint a második generációs Pentium M processzoroké és energia-felvétele 0,6 és 2,0 watt között van.

 A FAZ nem sok információt ad a Silverthorne processzorról, elsősorban csak a jelentőségét emeli ki, amit Ottelini külön hangsúlyozott. Az új CPU-kat a mobil Internet eszközökben és az UMPC-kben is lehet majd használni. Az Intel úgy véli, hogy a mobil Internet eszközök (röviden: MID-ek) négyszer-ötször nagyobb számban kerülnek a piacra, mint a relatíve olcsó UMPC-k. Az okos telefonok és az UMPC-k a jövőben több hasonlósággal rendelkeznek. Ilyen például az 5 hüvelykes LCD képernyő, a flash alapú tároló és egy olcsó operációs rendszer (Ubuntu Linux). Áruk 500 dollár körül lesz. Az Intel szerint a MID-ek sokkal attraktívabb termékek, mint az UMPC-k.

 A Silverthorne az első olyan processzor, amely elődjeinél sokkal jobban összpontosít a költséghatékonyságra, ami az Intelnek nem csak azt engedi meg, hogy növelje profit-tartalékát, de azt is, hogy ezeket a processzorokat a nagyon olcsó számítástechnikai eszközökhöz is szállítsa, amelyeket a világ minden részén vásárolnak.

 Az Intel az IDF-en bejelentette, hogy az új CPU a vállalat legköltséghatékonyabb processzora a 286 processzor óta. Az Intel a Silverthorne lapkákat 45nm-es technológiával, 300mm-es szilíciumszeleteken gyártja, ami 2500 lapka elhelyezését teszi lehetővé egyetlen szilíciumszeleten. Ottelini szerint a fejlett technológiának köszönhető, hogy a Silverthorne lapkák ára 100 dollár körül lesz.

Kulcsszavak: notebook processzor Intel

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismerd meg Sandberg új powerbankjeit!

A kedvező árú mobil és számítástechnikai megoldásairól híres dán márka, a Sandberg, két új, nagy teljesítményű hordozható akkumulátorral bővíti powerbank kínálatát. A Survivor 10000 PD30 azoknak a felhasználóknak készült, akik igazi kalandokra vágynak, míg a Connect 20000 PD20 a digitális nomádoknak és a folyamatosan úton lévő szakembereknek nyújt támogatást.

2025. február 15. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54