Három perc alatt törték fel a Windows-os Safarit

Genda Csongor Zoltán, 2007. június 12. 18:27

Alig néhány órával azután, hogy az Apple elérhetővé tette a Safari Windows-ra írt verzióját, néhány informatikus komoly biztonsági réseket fedezett fel a böngészőn.

Az Apple tegnap este adta ki a Safari Microsoft operációs rendszereken is futó béta verzióját, melyet szerényen a világ legbiztonságosabb webböngészőjének neveztek ki. Mint azonban kiderült, a browser korántsem olyan biztonságos, mint azt a számítógépgyártó állítja, ugyanis pár óra leforgása alatt több programozó is jelezte, hogy kritikus hibákat talált azon. Aviv Raff, az egyik rés felfedezője azt írja blogjában, hogy mindössze három percébe telt, míg feltörte a szoftvert, és átvette afölött a teljes irányítást. Rajta kívül azonban további két szakember is komoly biztonsági réseket talált még a Windows-os Safarin, amelyek szintén támadások alapjául szolgálhatnak.
Raff megjegyezte még, hogy az Apple csak magát teszi nevetségessé azáltal, ha a világ legbiztonságosabb böngészőjeként hirdeti a Safarit.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32