Nem lesz 45 nm-es Itanium

Milkovits Gábor, 2007. június 17. 19:19

Az Intel közölte, hogy Itanium szerverlapkáinál átugorja a 45 nm-es fázist, és a mostani 65 nm-es után rögtön 32 nm-es eljárással gyártja majd a következő generációs Poulson processzort.

A jelenlegi menetrend szerint a kétmagos Montvale kódnevű Itanium az év vége felé, a négymagos Tukwila, amely ráadásul magonként 2, vagyis összesen 8 munkafolyamatot támogat, a jövő év végére érkezik. A Poulson-nal kapcsolatban egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy 32 nm-es technológiával készül majd, amelyet az Intel 2009-ben tervez bevezetni. Ennek alapján a csip legkorábbi bevezetése 2010 tájára kerül, ami azért érdekes, mert a Sun például már 2008-ra ígéri 16 magos UltraSPARC Rock szuperprocesszorát, és persze az IBM is erőteljesen fejleszt a felső kategóriás szerverágazatban.

A 45 nm-es Itanium átlépése nem annyira áttörésnek minősíthető, sokkal inkább arról van szó, hogy az Intel szeretné behozni a korábbi modellek késedelmes bevezetéséből származó hátrányát. A vezető csipgyártó változatlanul szeretne jóval nagyobb szeletet kihasítani magának a nagyteljesítményű szerverlapkák piacából, ám a csúcsprocesszornak szánt Itanium mindeddig nagyságrendekkel gyengébben szerepelt az x86-os szerverekbe szánt Xeonoknál.

Kulcsszavak: processzor Intel

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szövetség a vállalati kiberbiztonságért: az IVSZ csatlakozik a KiberPajzshoz

A digitális tudatosság kulcsfontosságú a kis- és középvállalkozások számára. A technológiai fejlődés üteme mellett a kiberfenyegetések is egyre összetettebbé váltak, ezért elengedhetetlen, hogy a vállalkozások folyamatosan kövessék a biztonsági trendeket és felkészülten reagáljanak a potenciális veszélyekre. Az IVSZ a KiberPajzs programhoz való csatlakozásával azt a célt tűzte ki, hogy a hazai vállalkozások hatékonyabban védekezhessenek a digitális csalások, vagyis a business fraud ellen.

2025. november 14. 14:53

Tízből két vásárló már részletre veszi felújított telefonját a Rejoy.hu-n

A Rejoy.hu idei Black Friday kampányának első hetében a Klarna bevezetésével tízszeresére nőtt a felújított mobil eszközöket részletre vásárlók aránya: a vásárlók közel 20%-a élt a lehetőséggel. A legtöbben garanciával kínált okostelefont rendelnek, közülük a két, három és négy éves iPhone-modellek, különösen a Pro és Pro Max változatok a legnépszerűbbek.

2025. november 14. 13:15

QNAP a Pwn2Own Ireland-en: új szintre emelt kiberbiztonság

A QNAP Systems, Inc., a számítási, hálózati és adattárolási technológiák egyik vezető fejlesztője idén is részt vett az írországi Corkban megrendezett Pwn2Own Ireland versenyen. A Zero Day Initiative (ZDI) által szervezett Pwn2Own a kiberbiztonsági világ egyik legjelentősebb eseménye, ahol elismert kutatók vizsgálják a széles körben használt eszközök nulladik napi sebezhetőségeit a globális kiberbiztonság erősítése érdekében.

2025. november 14. 11:46

Munkaállomás a zsebedben – produktivitás bárhol, bármikor

Bemutatjuk a Note Air5 C-t – a Note sorozat legújabb tagját, amelyet alkotóknak és teljesítményorientált felhasználóknak terveztek. A Note Air4 C sikereire építve ez a modell új szintre emeli a hatékonyságot: integrált pogo pin csatlakozóival zökkenőmentesen kapcsolódik a billentyűzethez, miközben az Android 15 rendszer modern élményt kínál a jegyzetelés, adatmegjelenítés és könnyed irodai munka terén.

2025. november 11. 19:35

Professzionális hűtés kompromisszumok nélkül

A Thermaltake elérhetővé teszi az AW360/420 AIO-folyadékhűtéseket és a WAir processzorhűtőt, két csúcsteljesítményű hűtési megoldást, amelyek kifejezetten modern munkaállomásokhoz készültek. A hűtők ideálisak nagy terhelésű feladatokhoz, például 3D-rendereléshez, AI-számításokhoz, CAD-tervezéshez és big data elemzéshez, biztosítva a stabil teljesítményt és az alacsony zajszintet folyamatos használat mellett.

2025. november 11. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01