Regionális központot nyit Debrecenben a BT

MTI Sajtóadatbank, 2007. június 20. 08:33

Regionális központot nyit Debrecenben a British Telecom (BT), a világ egyik legnagyobb telekommunikációs és hálózati IT szolgáltatója.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón Debrecenben elmondta: a BT szolgáltató központja összesen 400-500 munkahelyet teremt az országban, ebből 200-at Debrecenben. A miniszter bejelentette, hogy a minisztérium tárgyalásokat folytat négy nagybefektetővel, és újabb ezer munkahely jöhet létre Debrecenben és környékén.

Kóka János szerint Magyarországon az 1990-es években a gépkocsiipar, a 2000-es évek elején az elektronikai ipar települt meg, 2010 felé közeledve pedig a BT-hez hasonló szolgáltatások és megújuló energiaipar jelenti a fejlesztéseket. Eddig körülbelül 14 ezer munkahelyet hozott az országba a szolgáltató szféra, s ez az elkövetkező három-négy évben megduplázódik - tette hozzá a tárcavezető.

A debreceni fejlesztések kapcsán Kóka János fontosnak nevezte, hogyan tudnak összefogni pártállástól függetlenül. "Én ebben partnere vagyok Debrecennek, partnere vagyok Kósa Lajosnak" - mondta.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kulcskérdésnek nevezte a magas hozzáadott értéket képviselő cégek és szolgáltatások letelepítését. Debrecen fideszes polgármester szerint ebben a város és a kormány politikája erősíti egymást, jó a kapcsolat a gazdasági minisztériummal. Kósa Lajos elmondta azt is: Debrecen úgy módosítja helyi iparűzési adórendeletét, hogy az ne sújtsa a magas hozzáadott értéket előállító iparágakat, szolgáltatásokat.

Kóka János - mint hozzátette - maga is támogatja az ilyen fajta elmozdulást az adópolitikában. "Ezen iparágak a magyar gazdaság felzárkózásának zálogai" - fűzte hozzá Kósa Lajos.

Luca Zappia, a BT Global Services regionális stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója hangsúlyozta: elsősorban a magasan képzett helyi munkaerő miatt döntöttek Debrecen mellett, de kulcsfontosságú számukra a városnak a közép-kelet-európai piacokhoz való földrajzi közelsége is.

A BT új regionális üzleti támogató központja várhatóan júliusban mintegy 60 fővel kezdi meg működését Debrecenben. A beruházás két éven belül 200-250 új munkahelyet teremt a városban. Az új központ feladata a BT különböző részlegeinek főbb ügyfeleinek támogatása a kereskedelmi tevékenységektől kezdve a technológiai, termékfejlesztői feladatokon át az ügyfélszolgálatig. A világcég debreceni központja angolul jól beszélő mérnököknek és gazdasági végzettségű munkatársaknak ad lehetőséget a pályakezdőktől egészen a vezetői szintekig.

A BT a világ egyik legnagyobb kommunikációs szolgáltatója és megoldásszállítója, amely több mint 170 országban van jelen. A 2007. március 31-én zárult pénzügyi évben a BT-csoport összes bevétele 20.223 millió angol font, adózás előtti eredménye pedig 2.495 millió angol font volt.

Kulcsszavak: trend +céginfo BT

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32