Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
A központnak helyet adó épület alapkőletétele előtt az igazgató kifejtette: az MT több mint egy éve döntött ügyfélszolgálati tevékenységének egységesítéséről, így a vezetékes, a mobil- és az internetüzletággal kapcsolatban álló partnerek a jövőben egy központhoz fordulhatnak.
Az átszervezés a hatékonyság javítását is célozza, így a cég optimális méretű, négyszáz körüli alkalmazottat foglalkoztató call centreket hoz létre, amelyek részben üzembiztonsági okokból a főváros és Szeged mellett Sopronban, valamint Nyíregyházán működnek majd. A folyamat Budapesten már el is kezdődött, ott a MT egy csepeli ingatlanban vonta össze az eddig különböző helyeken működő ügyfélszolgálati központjait.
A szegedi helyszín kiválasztását alapos kutatómunka előzte meg. A döntés egyebek mellett azért esett a csongrádi megyeszékhelyre, mert a fővárosban már nagyon erős a munkaerő-piaci verseny a megfelelő alkalmazottakért - közölte az igazgató.
Szegeden már működik a cég egy kisebb, 60-70 fős call centere. Itt már az idei évben elindul az integrált ügyfélszolgálat, amely 2008 első negyedévében átköltözik az új, 2000 négyzetméteres bérelt központba.
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Magyarországon az első brownfield megközelítésű RISE with SAP bevezetést hajtották végre sikeresen az Alteonál
Az Alteo Nyrt., Magyarország vezető megújulóenergia vállalata, sikeresen befejezte az SAP S/4HANA vállalatirányítási rendszer bevezetését. A projekt mindössze kilenc hónap alatt valósult meg, elsőként alkalmazva Magyarországon a RISE with SAP projektvezetési csomagot a barnamezős átálláshoz.
A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
Az ünnepek előtti készülődést sokféleképpen töltik az emberek. Van, aki hal után futkos, esetleg maga fogja a halászlébe valót, mások viszont a lehetőséget látják benne, hogy adatot halásszanak, és ne csak csokit, hanem mást is kicsaljanak tőlünk. Mire figyeljünk, hogy az ünnep ne váljon kiber-rémálommá? Ehhez ad nekünk tizenkét megszívlelendő tanácsot a KPMG.
Mélyreható AI fejlesztéseket mutatott be az AWS
Az Amazon Web Services (AWS) legnagyobb konferenciáján, a re:Invent 2024-en Las Vegasban ismét számos AI újítást és megoldást jelentettek be, amelyek legfőbb célja a felhasználói élmények javítása. Az Amazon Bedrock több mint 100 új modellel bővült, az Amazon Nova az alapmodellek szolgáltatási spektrumát tágítja ki, míg az Amazon Connect, az Amazon SageMaker és az Amazon Trainium2 az üzleti célú adatfelhasználási lehetőségeket növelik.