Közel megduplázódtak a digitális zeneeladások

Milkovits Gábor, 2007. július 7. 20:04

A Lemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) megerősítette, hogy 2006-ban 85%-kal nőttek az internetes digitális zeneeladások, ugyanakkor ez továbbra sem tudta teljes mértékben kompenzálni a CD-forgalom csökkenését.

Az IFPI hivatalos adatai szerint tavaly 2,1 milliárd dollár értékben forgalmaztak (legálisan) zenét az interneten, ami a teljes forgalom 11%-át tette ki. Ez az arány két évvel korábban még csak 2% volt. Az Apple iTunes eladásai ennek nagyjából a 70%-át jelentették, ami azt jelenti, hogy a cég uralja a zeneipar egyetlen növekvő szegmensét. A fizikai forgalmazás ugyanakkor a vártál nagyobb mértékben csökkent, így a teljes zenei piac 19,6 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, ami 5%-kal alacsonyabb a 2005-ös 20,7 milliárdnál.

John Kennedy, az IFPI elnöke az idén a digitális eladások további 50%-os növekedésével számol, azonban a teljes iparág forgalma továbbra is csökkenni fog. A 2006-os immár egymés után a hetedik olyan év volt, amikor a zeneipar kevesebbet forgalmazott, mint a megelőző évben.

Kulcsszavak: MP3 zene

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Az LG szerint a jövő autója gyakorlatilag egy kerekeken guruló élettér lesz

Az LG Electronics (LG), a mobilitási piac egyik vezető technológiai szereplője új szoftvercsomagot adott ki, amely úttörő szerepet játszik majd a szoftveresen definiált járművekre (SDV) való átállásban. Az AlphaWare nevű fejlett, felhasználóközpontú megoldás újraértelmezi az autó fogalmát és a felhasználók autózással kapcsolatos élményét. Az innovatív szoftvercsomagot az AutoTech: Detroit eseményen mutatta be a cég.

2024. június 14. 14:31

Újragondolt belső tér a jövő önvezető autóiban

Filmnézés, játék vagy épp munka: az automatizált járművek jövőbeni használóinak egyértelmű elképzelései vannak arról, hogyan töltenék el az úticéljuk eléréséig rendelkezésre álló időt. Ezek az igények a belső tér teljes körű újratervezését, valamint olyan komfortos utazási élményt jelentenek, ami új kihívások elé állítja a gyártókat és a beszállítókat. Mindez egy, a Bosch által vezetett németországi kutatásból derül ki. 

2024. június 14. 12:56

A Thermaltake új versenyszimulátor-pilótafülkét és monitorállványt mutat be

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bemutatta a GR500 versenyszimulátor-pilótafülkét és a Triple Racing monitorállványt, melyek már megvásárolhatóak. A hagyományos PC gaming setupokon túlmutatva a versenyszimulátorok újradefiniálják a gaming környezetet, így könnyen úgy érezheted, mintha egy igazi versenyautót vezetnél egy igazi versenypályán, miközben egy zárt, szórakozásra alkalmas helyen vagy. Hozd létre szimulátoraidat a Thermaltake verseny-ökoszisztémával vagy menj még messzebbre, és párosítsd őket egy VR-headsettel, mint a Meta Quest 3, teljesen elmerülve a gyors és ádáz versenyzés izgalmában!

2024. június 13. 13:45

Szurkolj otthon a Samsung AI-támogatott 8K tévéivel!

Idén nyáron látványos események dobogtatják meg világszerte a sportrajongók szívét. A szurkolószezon kiváló alkalom lehet az otthoni audiovizuális készülékek, vagy akár házimozi rendszer frissítésére. A Samsung legújabb tévé- és hangprojektor termékcsaládjainak AI-alapú funkciói fokozzák a 8K nézői élményt, emelve a „focinyár” színvonalát, ahhoz hasonló érzést nyújtva, mintha a felhasználó a stadionban ülne.

2024. június 11. 12:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30