Várakozás alatti Google-nyereség

Milkovits Gábor, 2007. július 22. 10:06

A Google 925 millió dolláros profitról számolt be az idei második negyedévben, ami ugyan 28%-kal magasabb az egy évvel ezelőttinél, viszont nem éri el az első negyedéves eredményt.

Az internetes kereső- és tartalomszolgáltató cég ugyanis az első 3 hónapban egymilliárd dollár nyereséget ért el, amihez képest a második negyedév 75 millió dolláros visszaesést jelent. A vállalat összforgalma ugyanakkor elérte a 3,87 milliárd dollárt, ami éves szinten 58%, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 6% növekedésnek felel meg.

A vegyes eredmények ellenére a Google pozitívan nyilatkozott, és „stabil növekedésről” beszélt, különösen az Amerikán kívüli piacokkal kapcsolatban, amelyek ma már a cég bevételeinek 48%-át adják. A vállalat részvényeinek árfolyama viszont a bejelentés után esett, mert a befektetők aggódnak a sorozatos felvásárlásokból adódó túlköltekezés negatív hatásai miatt.

Kulcsszavak: +céginfo Google

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14