Az idén 10 ezer kézi számítógépes telefont adnak el a magyar piacon

MTI Sajtóadatbank, 2007. szeptember 12. 10:54

A magyar kézi számítógépes telefonpiacon az idén mintegy 10 ezer készülék értékesítése várható - mondta Túri Antal, a Top Mobile Solutions Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Hozzátette: a társaság 2006 novemberében jött létre, és kizárólag a tajvani E-ten gyártó Glofiish márkájú kézi számítógépes telefonjainak magyarországi importjával és forgalmazásával foglalkozik.

Eddig mintegy 500 készüléket értékesítettek, idei tervükben összesen 2000 pocket pc phone eladása szerepel, amelyet várhatóan teljesítenek is, bízva a karácsony előtti vásárban. A cég 2007-es árbevétele mintegy 500 millió forint lesz.

Túri Antal közölte: 2008-ban mintegy négyezer készülék értékesítésére és 1 milliárd forint árbevételre számítnak, miközben a magyar piacon az ideivel nagyjából megegyező, 10 ezer kézi számítógépes telefon eladása várható.

Charlotte Lee, az E-ten képviselője elmondta: a cég a 80-as évektől kezdve jelentős szerepet töltött be a távol-keleti mobilpiacon, majd a 90-es évek közepétől a pocket pc phone-ok szegmensében piacvezető lett.

Olyan készülékeket fejlesztettek ki, amelyek a legújabb IT-mobil  - WLAN, WIFI, Bluetooth, Windows Mobile 5.0, 6.0 software, HSDPA internet - és navigációs (SIRF Star III GPS) technológiák ötvözetét foglalják magukban.

Kulcsszavak: pda

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AS5402T elnyerte a PCMAG „Editor’s Choice” díját

Az ASUSTOR AS5402T modelljét a PCMAG ismét „Editor’s Choice” kitüntetéssel díjazta. Az ASUSTOR idén számos nagyra értékelt zászlóshajó NAS-modellt dobott piacra, beleértve – de nem kizárólagosan – az AS5402T is. 

2024. június 15. 13:24

Az LG szerint a jövő autója gyakorlatilag egy kerekeken guruló élettér lesz

Az LG Electronics (LG), a mobilitási piac egyik vezető technológiai szereplője új szoftvercsomagot adott ki, amely úttörő szerepet játszik majd a szoftveresen definiált járművekre (SDV) való átállásban. Az AlphaWare nevű fejlett, felhasználóközpontú megoldás újraértelmezi az autó fogalmát és a felhasználók autózással kapcsolatos élményét. Az innovatív szoftvercsomagot az AutoTech: Detroit eseményen mutatta be a cég.

2024. június 14. 14:31

A Philips Monitors bemutatja a legújabb QD OLED Evnia gaming monitort

Kiváló képminőséget és kiemelkedő játékélményt biztosít a nagyteljesítményű vizuális specifikációkkal büszkélkedő Philips Evnia 34M2C6500, amely 2024 június közepétől megvásárolható.

2024. június 13. 18:33

Új router kisebb vállalkozások, távmunkában dolgozók és MSP-k támogatására

A Zyxel Networks, a biztonságos, AI-alapú felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szállítója bejelentette az USG LITE 60AX – egy AX6000 WiFi 6 biztonsági router bevezetését. Az all-in-one routert kifejezetten kis- és középvállalkozások (SMB-k), távmunkában dolgozók és menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára tervezte a gyártó. 

2024. június 13. 15:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30