Intelligens Iskola programra pályázhatnak hamarosan az intézmények

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 23. 09:03

Napokon belül megjelenik az Intelligens Iskola programról szóló felhívás, az intézmények digitális fejlesztésére január 1-jétől lehet majd jelentkezni - közölte Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár a témában csütörtökön kezdődött szakmai konferencián a fővárosban.

A program célja, hogy olyan tantermi csomagokhoz jussanak az iskolák, amelyekkel az internet az intézmények bármely tantermében elérhetővé válik. A csomagok számítógépből, projektorból és interaktív táblából állnak majd - mondta el Magyar Bálint.

Hozzátette: ezekkel az eszközökkel 2009-ig a tantermek minimálisan negyven százalékát kívánják felszerelni, s e célra most összesen 34 milliárd forint áll rendelkezésre.

A programhoz igazodva bővíteni tervezik a tanártovábbképzést is. Az államtitkár "jó néhány év múlva" akár azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a tanári alkalmazás feltétele legyen az informatika alapszintű ismerete.

A továbbképzéseket szeretnék összekötni tanári laptopprogrammal is, s az oktatói gárda legalább felét felszerelnék ilyen hordozható számítógépekkel.

Magyar Bálint úgy számolt, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben összesen mintegy 400 milliárd forint áll majd rendelkezésre a közoktatás és a szakképzés támogatására, ebből az összegből 40-50 milliárdot lehet a digitális írásbeliség elterjesztésére, informatikai fejlesztésekre fordítani.

Az államtitkár szerint a digitális írásbeliség elterjedésének elsősorban nem anyagi, hanem inkább kulturális gátjai vannak.

A kormánypárti politikus a digitális írásbeliség elterjesztését célzó programot párhuzamba állította az egykor, az analfabétizmus felszámolásáért indított kampányokkal.

A jelenlegi oktatási rendszer szerinte olyan lakáshoz hasonlítható, ahová folyamatosan hordják be a bútorokat, de semmit sem visznek ki belőle, így gyakorlatilag lakhatatlan. Magyar Bálint úgy vélte: az oktatás és a pedagógia csendes forradalmára van szükség.

Csepeli György, a GKM közpolitikai igazgatója arról beszélt, hogy a digitális és interaktív eszközök kitágítják az iskola határait. A jövő iskolájától - mint mondta - azt várja, hogy olyan kompetenciák alakulnak ki, amelyek a folyamatos újratanulást teszik lehetővé, hiszen befejezett tudás nincs.

Kulcsszavak: oktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Út a felsőoktatásba: a jövő mérnökei versenyeztek a Széchenyi-egyetemen

A mérnöki hivatásokat élményalapú oktatással népszerűsíti a győri Széchenyi István Egyetem a jövő mérnökeinek szánt előkészítő képzéssel, amelynek elvégzésével a középiskolások intézményi többletpontokat szerezhetnek a felvételihez. A tavaszi szemeszter a napokban az autonóm járművek versenyével zárult, amelyen a diákoknak úgy kellett programozniuk robotjárműveiket, hogy azok a kijelölt pályán, önvezető módon a lehető legmesszebb jussanak.

2024. június 17. 17:01

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30