Agyhullámokat közvetítő headset PC-játékosoknak

Milkovits Gábor, 2008. február 20. 20:05

Az amerikai/ausztrál Emotiv nevű cég egy olyan headsetet fejlesztett ki, amely képes az agyhullámokat letapogatva a játékos érzelmeit vagy utasításait tolmácsolni a számítógép felé.

Az elektro-enkefalográfián (EEC) alapuló szerkezet a gyártó szerint most először valóban lehetővé teszi, hogy a felhasználó csupán gondolatain és érzelmein keresztül befolyásoljon egy játék-környezetet. Ilyen irányú kísérletek korábban is folytak, az eredmény azonban nem volt meggyőző: a készülékek gyakran egy csomó elektróda felhelyezését vagy valamilyen zselé fejbőrre kenését igényelték, emellett pedig sokszor arra is szükség volt, hogy egy technikus folyamatosan az adott felhasználó agytevékenységéhez igazítsa működésüket. Az Emotiv által Epoc-nak keresztelt headset esetében viszont mindez fölösleges, ráadásul nem is kerül majd több tízezer dollárba – javasolt fogyasztói ára mindössze 300 dollár. A piaci forgalmazás állítólag még az idén megindul.

Az Epoc az Emotiv szerint több mint 30-féle különböző érzelmet, indulatot vagy cselekvésre irányuló szándékot tud megkülönböztetni és követni, az izgalomtól a meditáción és feszültségen át a nevetésig, vagy éppen egy tárgy különféle jellegű mozgatásáig. Így aztán a játékosok nemcsak tárgyakat tudnak majd kezelni a virtuális világokban, hanem mondjuk ott létrehozott alterego-ik (avatar) is különböző arckifejezéseket ölthetnek föl, vagy gesztusokat tehetnek pusztán azáltal, hogy ők rágondolnak, vagy egyszerűen éreznek valamit. Az IBM máris ráharapott az ötletre; Paul Ledak, a kék óriás Digitális Átállási részlegének vezetője úgy nyilatkozott, hogy az Epoc fontos eleme lehet a jövőben kialakításra kerülő 3D internetes világnak, illetve az ott zajló virtuális kommunikációnak.

Kulcsszavak: tudomány játék

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AI már a konyhaajtón kopogtat

Az újgenerációs Samsung háztartási eszközök többek közt a konyha fogalmát is újraértelmezhetik a mesterséges intelligencia segítségével. Az AI lehetőségeknek és SmartThings funkcióknak köszönhetően számos konyhai készülékünk még hatékonyabban végezheti feladatait. 

2024. június 15. 18:17

Az AS5402T elnyerte a PCMAG „Editor’s Choice” díját

Az ASUSTOR AS5402T modelljét a PCMAG ismét „Editor’s Choice” kitüntetéssel díjazta. Az ASUSTOR idén számos nagyra értékelt zászlóshajó NAS-modellt dobott piacra, beleértve – de nem kizárólagosan – az AS5402T is. 

2024. június 15. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30