Európában a Canon közép-európai régiója teljesített legjobban az üzleti megoldások területén
A Canon Hungária Kft. bejelentette, hogy 2007-ben CBS üzletága (Canon Business Solutions - üzleti megoldások) közel 10 százalékos forgalomnövekedést ért el a 2006-os évhez képest. Ezzel a teljesítménnyel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Európán belül a 4CEE régió (a Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország által képezett közép-európai piac, beleértve a fogyasztói divíziókat is) a Canon Europe legsikeresebb régiójaként zárhatta az elmúlt évet.
Magyarországon a CBS üzletágban a legkiemelkedőbb teljesítményt a nagyformátumú nyomtatók területe hozta, ahol a fejlesztéseknek köszönhetően 45 százalék árbevételnövekedést könyvelhetett el a vállalat. Az üzletág további húzóágazatai a professzionális nyomtatási-másolási megoldások területe, amely 30 százalékkal növekedett, valamint a dokumentumbeolvasók és archiváló-rendszermegoldások üzletága, amelynek árbevétele 10 százalékkal haladta meg a korábbi évben elért értéket.
A tavalyi évre a független elemzők és szakértők által prognosztizált szűkülő piaci lehetőségek nyomán visszafogott, konzervatív üzleti tervet állított össze a vállalat, amelyet a Canon stabil pilléreinek - a Canon termékek magas minőségének és a bővülő szolgáltatásoknak - köszönhetően nemcsak elért, de túl is teljesített a Canon Hungária Kft CBS üzletága.
Vegyes tendenciák az irodai nyomtató-másolók területén
Az üzleti megoldásokat kínáló üzletág irodai portfoliójában a tavalyi év sikertermékei a kis munkacsoportok részére bevezetett A4-es formátumú iR10-es sorozat modelljei, amelyek kiépítéstől függően kétoldalas másolást, nyomatatást, faxolást és színes beolvasást kínálnak a felhasználóknak. A célközönség által korábban használt asztali nyomtatókhoz, faxokhoz képest a sorozat termékei rendkívül alacsony üzemeltetési költségekkel működnek. A Canon 2007. évi sikereihez nagymértékben hozzájárult a fekete-fehér területen megjelent iR10-es sorozat, valamint az év végén bevezetett új, A3-as formátumú iR20-as sorozat termékei.
A piaci trendek alapján egyértelműen érzékelhető, hogy a fekete-fehér terület piaca stagnál, ezzel szemben viszont egyre több irodában merül fel az igény a színes nyomatatásra. Ezen a területen a Canon sikereit 2007-ben az iRC2880i alapozta meg.
Élénkülés a dokumentumbeolvasók és archiválórendszerek piacán
Bár az állami beruházások előzetes prognózisoktól eltérően alakultak, a dokumentumbeolvasók és archiválórendszerek területén a magyarországi Canon teljesítette az elvárt növekedést a 2007-es évben, megtartva ezzel a kelet-közép-európai régióban betöltött vezető szerepét. A kitűzött célok elérése, valamint a projekten kívül realizált értékesítések növekedése a munkacsoportos szegmens dinamikus bővülésének és a célzott kampányoknak köszönhető. A tavalyi aktivitásoknak köszönhetően jelentős mértékben nőtt a Canon általános ismertsége a szegmensben, amit külön sikerként értékel a vállalat.
100 százalékos növekedés a nyomathordozók üzletágában
A Canon papír üzletága - a vállalat nyomtatási területein mutatkozó folyamatos és kiegyensúlyozott növekedést követve - 2007-ben is kiemelkedő eredménnyel zárta az évet. Leginkább a speciális papírok értékesítése erősödött, valamint a nagyformátumú megoldásokhoz kínált nyomathordozók területe, amely mind mennyiségben, mind értékben rendkívüli, 100 százalékos növekedést ért el. Hasonlóan kiemelkedő eredménnyel zárta az évet az újrahasznosított irodai papír piacon a vállalat, amely szintén közel 100 százalékos növekedést ért el.
Várakozások szerint alakult a nagyformátumú és a professzionális megoldások piaca
A Canon a nagyformátumú nyomtatók területén mind darabszámban, mind forgalomban jelentős növekedést ért el, több mint 10 százalékkal meghaladva az előzetesen kitűzött célokat. A 2007-es év sikerterméke a megbízható, gyors és tartós iPF700-as modell volt, mely a kiemelkedően jó ár-értékarányával nyerte el a felhasználók bizalmát. A közép-európai régióban, a nagyformátumú üzletág területén egyedül Magyarországon sikerült várakozásokat felülmúló növekedést elérnie a vállalatnak. Az üzletág a professzionális termékkörben, a fekete-fehér, közepes termelési szegmensbe szánt készülékek területén zárt sikeres évet. A professzionális színes berendezések területén a vadonatúj, kiváló minőségű és gazdag nyomathordozó választékkal rendelkező imagePRESS C1 modell segítségével új területeken is sikerült a Canon nevét ismertebbé tenni. A professzionális kisszériás nyomtatási megoldások területén a tavalyi évhez hasonlóan az idén is a Canon márkanév általános ismertségének növelése áll a vállalati célok fókuszában a nyomdai szakma köreiben.
Idén a tavaly megkezdett stratégiát folytatja a vállalat: továbbra is a fejlesztésekre koncentrál és még hatékonyabb struktúrák alkalmazására törekszik. A vállalat 2008-ban is számos változással szembesül, melyek közül talán a legjelentősebb, hogy a második negyedévtől Canon Hungária Kft. - amely eddig az EMBU-hoz (Fejlődő Piacok Üzleti Divíziója) tartozott - átkerül a Canon Europe-hoz (CENV).
Kapcsolódó cikkek
- Nagyformátumú nyomtatás a Canontól: imagePROGRAF modellek
- Fogyasztói terméközön a Canon bemutatóján
- Új Canon Selphy hordozható fotónyomtatók
- Canon Pixma MX860 multifunkciós nyomtató
- Hat új Canon multifunkciós nyomtató
- Színes nyomtatás pazarlás nélkül
- Sokoldalú nagyformátumú nyomtatók a Canontól
- Két új, 24" nagyformátumú Canon nyomtató
- Intelligens megoldás nyomtatási költségeinek féken tartására
- A1 és A2 méretű Canon poszternyomtatók
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szegeden felpörögnek a bitek: Átadták az MI-alapú szuperszámítógépet az SZTE-n
2025. július 8-án ünnepélyesen átadták a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) azt az 1,75 petaflops teljesítményű szuperszámítógépet, amely a Mesterséges Intelligencia Kompetenciaközpont (IKIKK) szakmai támogatásával az egyetem mesterségesintelligencia-kutatásait szolgálja. A csúcstechnológiás eszköz nemcsak az MI fejlesztésében, hanem más tudományterületek munkájában is új távlatokat nyithat.
A drónháború visszavág: ukrán hackerek bénították meg az orosz drónvezérlő rendszert
Egy app, ami megmondja az igazat a mobilodról
A használt mobiltelefonok piaca soha nem látott ütemben bővül. Egyre többen adják tovább régi készülékeiket, míg mások kedvezőbb áron jutnak hozzá modernebb modellekhez. A költséghatékonyság és a fenntarthatóság sokakat arra ösztönöz, hogy a másodkézből származó készülékeket részesítsék előnyben. Ugyanakkor a használt telefonok világa gyakran rejthet kellemetlen meglepetéseket: rejtett hibákat, adatvédelmi kockázatokat vagy akár zárolt készülékeket – amelyekről sokszor csak a vásárlás után derül ki az igazság.
A jövő hálózatai már biztonságosan születnek
A biztonságos, mesterséges intelligenciával támogatott felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szereplője, a Zyxel Networks közzétette eredményeit a Secure by Design Pledge megvalósításával kapcsolatban. A Cybersecurity and Infrastructure Security Agency (CISA) által indított kezdeményezés célja, hogy a gyártók már a tervezési fázisban beépítsék a biztonságot termékeikbe, így növelve az átláthatóságot és biztosítva az alapértelmezetten biztonságos működést.
Maximális teljesítmény minimális helyen – bemutatkozik a Kingston új SSD-je
A Kingston Digital Europe Co LLP – a memóriatermékek és technológiai megoldások terén vezető globális gyártó, a Kingston Technology Company, Inc. flashmemóriákra szakosodott leányvállalata – bejelentette legújabb NVMe-tárhelymegoldását. Az új, M.2 2230-as formátumú NV3 PCIe 4.0 NVMe SSD-t kifejezetten olyan felhasználók számára fejlesztették ki, akik gyors, alacsony fogyasztású tárhelybővítést keresnek laptopjukhoz vagy kézi játékkonzoljukhoz.