Adócsalással is vádolják a Samsung elnökét

Genda Csongor Zoltán, 2008. április 17. 20:20

A Samsung elnöke nemrég bűnösnek vallotta magát vesztegetési ügyben, most azonban adócsalás és hatalommal való visszaélés vádjával perelték be a cég első emberét.

A január óta folyó kivizsgálások eredményeképp az államügyészség ma vádat emelt a dél-koreai elektronikai konszern elnöke, Lee Kun Hee ellen, mivel óriási összegeket csalt el. A megvesztegetés azonban nem szerepel a bűnlajstromban, mivel a hatóságok arra vonatkozólag nem találtak elegendő bizonyítékot, hogy a vállalat rendszeresen lefizetett magas rangú hivatalnokokat. Az elnökön kívül további kilenc menedzsernek kell még a bíróság elé állnia, mivel feltehetőleg ők is segédkeztek a törvénytelen pénzügyi manőverekben. Lee-t még hatalommal való visszaéléssel is vádolják, az ügyészség szerint illegálisan hatalmi jogokat ruházott át egyetlen fiára.

A lavinát még hónapokkal ezelőtt a Samsung egyik korábbi jogásza indította el, aki nyilvánosságra hozta, hogy az elektronikai konszern egy titkos pénzalapot hozott létre, amelyet arra használtak fel, hogy különböző befolyásos emberek megvesztegetése által olajozottabbá tegyék a cég működését.
Lee Kun Hee és társai egyelőre szabadlábon védekezhetnek, ugyanis letartóztatásuk komoly zavarokat idézhetne elő a vállalati hétköznapokban.

Kulcsszavak: Samsung CIO jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30