Vetélkedő a romániai eMagyar pontok közösségeinek

MTI Sajtóadatbank, 2008. április 18. 14:12

A világhálós tartalomgyártás elsajátítása céljából versenybe vonja be a romániai eMagyar pontok közösségeit az eTransylvania Egyesület és a Transindex erdélyi magyar portál.

A 2007-ben alakult romániai egyesület célja az, hogy segítse a romániai magyar információs társadalom kialakulását. A magyar kormány támogatása nyomán Erdélyben is kiépült a 170 internet-hozzáférési pontból álló eMagyar-hálózat, amit a romániai egyesület működtet. Ennek köszönhetően 350 ezer, vidéken élő erdélyi magyar számára vált lehetővé a világhálós kommunikáció.

A WebVidék nevű projekt kezdeményezői versenybe vonnák be a hálózat által kiszolgált helyi közösségeket. A vetélkedőre legfeljebb 15 fős csapatok jelentkezhetnek. Nekik a település múltjához, jelenéhez vagy jövőjéhez kapcsolódó feladatot kell teljesíteniük, vagyis régi fényképet és ahhoz kapcsolódó történetet, valamint mesét, népdalt kell gyűjteniük és feltölteniük a világhálóra. Emellett interjúkat készíthetnek olyan falubeliekkel, akik például külföldön dolgoznak, de beszámolhatnak a sikeres vállalkozási ötletekről, valamint a turistalátványosságokról.

A www.webvidek.ro honlapon április 20. és július 12. között zajló vetélkedő célja, hogy az eMagyar pontok felhasználóit internetes tartalom gyártására ösztönözze. "A digitális írástudás gyakorlásán túl fontos, hogy a résztvevők ne pusztán befogadják a máshonnan érkező internetes tartalmakat, hanem ők maguk állítsák elő azt saját érdeklődési körüknek megfelelően" - olvasható a szervezőknek az MTI-hez eljuttatott közleményében. A kezdeményezők azt is remélik, hogy a résztvevők így megtanulhatják az internetes médianyilvánosság szabályait, valamint azok alkalmazását a falu vagy kistérség problémáinak megoldásában.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30