A billentyűzetünk piszkosabb, mint a WC

Genda Csongor Zoltán, 2008. május 2. 19:06

Brit fogyasztóvédők bebizonyították, hogy egy munkahelyen nem az illemhelyiség, hanem a számítógépes billentyűzetek a legfertőzőbbek.

Tucatjával olvastunk már a mobiltelefonra lerakódott szennyedőzésekről szóló cikkeket, ezek némelyikében általában megemlítik a szerzők, hogy a perifériás eszközökön is rendkívül sok baktérium megtapad, most azonban kifejezetten ezzel foglalkozik a brit fogyasztóvédők tanulmánya.

A dokumentum szerint a sokak által használt irodai klavítúrákon több kórokozó található, mint a wécéülőkén. A szakemberek 33 billentyűzetet vizsgáltak meg, ezek közül négyről megállapították, hogy az egészségre káros baktériumokat hordoznak, egyet pedig a különösen veszélyes kategóriába soroltak. Többek között olyan kórokozókat találtak a beviteli eszközökön, mint Staphylococcus, Streptococcus, kólibacilus stb. Ezek ételmérgezéseket okozhatnak és különböző krónikus betegségeket idézhetnek elő. Egy korábbi felmérés szerint egy nagyvárosban az irodaházakban lévő számítógépes beviteli eszközökre havonta 1.89 gramm piszok rakódik le, ezek egy része por, nagy része ételmaradék, ám izzadtság, köröm és kisebb rovarok is bekerülnek a gombok közé.

A tanulmány készítői ezért azt javasolják a felhasználóknak, hogy rendszeresen tisztítsák meg az általuk használt billentyűzetet, lehetőleg alkoholos ronggyal töröljék jól át munkaeszközüket. Újabban lehet kapni kifejezetten a számítógépes perifériás eszközök fertőtlenítésére szolgáló speciális oldatokat is.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jár neked a legjobb! - Nézzük, mi újdonság van a napelem piacán!

Rengeteg újdonságot láthatsz, hiszen a megújuló energia fejlődése nem egyszerűen csak biznisz, hanem egy lehetőség arra, hogy elkerüljük a klímaválságot és megőrizzük a fenntartható, élhető bolygónkat a jövő generációk számára.

2021. május 13. 11:09

A Facebook új fejlesztése: karszalag az AR eszközök vezérléséhez

Amikor egy olyan technológiában, mint a kibővített valóság ilyen mértékű növekedés tapasztalható, akkor egyértelművé válik, hogy óriási változást hoz majd életünkben és mindennapjaink részévé válik. 

2021. május 10. 11:38

Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán

Könyvet írt Both Zoltán, az ország egyetlen hivatásos vadállatbefogója. Több mint 20 éve ezzel a titulussal ismeri őt mindenki. Az egykori szegény kisfiú most ’A Vadállatbefogó - Cenzúra nélkül’ című könyvében felfedi, hogy milyen is az „igazi bothzoli”, aki küzdött az alkohollal, a drogokkal és, aki minden pénzét egzotikus hüllőkre költötte.

2021. február 18. 20:22

Vb 2022: volt magyar válogatott labdarúgó vizsgája az I. csoportot, két favoritot lát

Többek között Anglia és Magyaroszág lesz a lengyel csapat ellenfele a 2022-es vébé selejtezőin. Volt magyar válogatott labdarúgó szerint Lengyelországnak és Angliának van legtöbb esélye kijutásra.

2021. február 15. 10:02

22 Bet – széleskörű sportfogadási kínálat egy helyen

Magyarul is elérhető a Bet-Fogadás oldala, mely a legjobb fogadóirodákat gyűjti egybe. Minden sportágban nagy kínálattal rendelkezik.

2021. február 11. 20:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hétszeres Business Superbrands díjas az ABB

2021. május 17. 16:40

Digitalizációs „bumm” a bankszektorban!

2021. május 4. 19:29

Óvakodjunk a COVID-19 vakcinával kapcsolatos csalásoktól és álhírektől

2021. április 19. 14:58

Új pályázatokat indít az EIT Digital

2021. április 8. 14:15