Digitális fotópályázat - téma a Nagyvárosi dzsungel

A tavalyi nagysikerű Metro Global Photo Challenge-hez hasonlóan idén is jelentkezhetnek az amatőr és profi fotósok azokból az országokból, ahol megjelennek a cégcsoporthoz tartozó ingyenes napilapok. Az idei témában beérkező pályázatokat első körben egy magyarországi, háromtagú helyi zsűri fogja elbírálni, az így kiválasztott 100 legjobb alkotás pedig továbbjut a nemzetközi körbe. Ezek után a közönség online szavazással országonként öt képet juttathat be a döntőbe, melyek közül nemzetközi zsűri választja majd ki a fődíj nyertesét.
A versenyt idén is az interneten keresztül bonyolítják le: a nevezők a regisztrálást követően az erre a célra elkészített honlapra tölthetik fel képeiket, személyenként legfeljebb öt fotót. Az alkotásokra a honlap látogatói szavazhatnak majd, a magyarországi forduló október 6-tól indul. A fotók feltöltési határideje október 26., a globális nyertest pedig 2008. december 2-án hirdetik ki.
A nemzetközi verseny fődíja egy két személyre szóló utazás Párizsba, 1000 angol font értékű pénznyeremény és a lehetőség, hogy 4 kontinens 21 országában közzéteszik a nyertes fotóit. A nyereményút során készült fotók a győztessel készült interjúval együtt fognak megjelenni 2009. január és március között a Metro-hálózat összes lapjában.
Természetesen a három legjobb hazai pályázót is díjazzák. A kiválasztottak értékes Logitech-csomagot, belföldi utazást és Metropol-ajándékcsomagot nyerhetnek. A helyi győzteseket a nemzetközi zsűri szavazása után hirdetik ki, legkésőbb november 25-ig.
Regisztrálni és a versenyről további információkat olvasni az alábbi honlapon lehet: www.metrophotochallenge.com
Kapcsolódó cikkek
- Videokonferencia-rendszerrel bővítette szolgáltatásait az informatikai klaszter
- Hátunkra is, hasunkra is tehetjük, de félvállról is vehetjük Katát: ideális partner
- Csúcsszkenner a Canontól: CanoScan 9000F
- Sony World Photography Awards 2010: a győztesek
- A magyar-szlovák kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása
- Két Sziget-bérlet egy jó fotóért
- Megújuló energiákra épül az Alcatel-Lucent nyertes pályázata
- Az olcsó fényképezőgép is lehet jó
- Nyerjen egyperces videóval 80 napos világkörüli utat és 100 ezer dollárt az LG-től
- Megnevezték a Magyar Sajtófotó pályázat díjazottait