Oroszország újabb rendszerváltásra készül
Ha összehasonlítjuk az IT költségekről készült képzeletbeli pillanatfelvételt 15-10, majd 5 évvel ezelőttről a maival, akkor világosan látszik, hogy a hardverárak állandó csökkenése mellett azok kapacitása szinte már szükségtelen mértéket is elérte. A fizikai eszközpark fiatalítása tehát töredékébe kerül, ám a szoftveroldal nem hogy olcsóbb lett volna, de sokak szerint legalább szinten marad, vagy növekszik. A sokszor nehezen tervezhető frissítésekkel együtt igen jelentős kiadásról van szó, így nem véletlen, hogy kormányzati körökben időről időre felmerül egy alternatív rendszer bevezetése.
Erre jó példa németországi szövetségi kormányzat, tartományi és városi kormányzatok Linux iránti érdeklődése. Az ott már jórészt megvalósult tervekhez hasonló merült fel Oroszországban is, ahol szintén Linux alapú saját rendszerekre állnának át. Bár a részletek még nem világosak, elhangzott egy igen közeli céldátum, miszerint még 2009 során az összes oroszországi iskola Linuxra váltana, az oktatás pedig jellemzően a kormányzati szervek átállásának gyakorlati főpróbája. A mostani hírek újabb lökést adhatnak a gazdasági válság által tüzelt nyílt forráskódú átállásoknak, jellemző például, hogy a másik nagyhatalom, az USA területén 29 állam 3000 iskolája állt át csak 2008 szeptembere és decembere között a Linuxra, ami szinte egy lépésben 20 ezer körüli számítógépállományt jelent.
Kapcsolódó cikkek
- Linux alá is készül a Steam
- NFÜ: kiépülnek az önkormányzati e-szolgáltató központok a régiókban
- Milliós megtakarítások nyílt forráskódú szoftverekkel
- Hét regionális központja lesz az e-önkormányzati szolgáltatásoknak
- 12 külhoni szervezet eMagyar/eRégió pontjai nyertek támogatást
- Nyár közepén indul az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer
- Interneten is kutathatók lettek a középkori oklevelek
- A Sony száműzi a Linuxot a PS3-ról
- Öt egyszerű lépésben .NET-ről Linuxra
- Elrendelte a kormány az NDK megvalósítását
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.